Régi igazság: múltjából él az ember, a vidék, a falu kiváltképp.
Abból a régmúltból, melyet őseink hagytak itt. A vidéki táj termőföldjeiből, ültetett gyümölcsfáinak édes gyümölcseiből.
Benne a mindennapos élet régi, de új hagyományaival is.
A vidék emberének kultúrájából. Azokból az élettapasztalatokból, életfájdalmakból és örömökből, melyet évszázadokon át kísérték (kísérik) a falusi embert sorsában.
Mindaz az emberi alkotás, ott hordozza szívét, lelkét, jelét a szülőföld, az otthon szeretetében. Ezt feledni, nem ápolni felelőtlenség, meg nem engedhetetlen cselekedet.
Elhagyni múltunkat, elhagyni családunkat egy „gyökér” nélküli élet útvesztője. A fennmaradás, a fenntarthatóság csak rajtuk keresztül járható. Azokkal az emberi és isteni értékekkel, melyek nélkül csak puszta „konzum” a létünk, ha a „szeretet himnusza” nincs benne, semmit sem ér…
Ott él a múlt a jelenben, ahol a tisztelet és becsület az „emberivel, istenivel” kéz a kézben halad, arculatában tündököl és a szeretet ragaszkodása öleli át, hogy mécsese lángja mutassa “múltunk a jelenben fényesedik, ha lángját van ki hittel őrizze”.
Büszkének lenni otthonunkra, szülőföldünkre, családunkra, hagyományainkra, szokásainkra és felnézni azokra az emberek akik számára az anyanyelv elválaszthatatlan a szülőföldtől, mégcsak kicsiny kis egyszerűségében „csodálatos” emberi erény. Ha ez hittel párosul, túléli az embert, múló léptei nyomában.
Meg kell maradni embernek, ragaszkodva elszántan családunk boldogságáért, anyanyelvünkért és a vidék, a falusi életforma fennmaradásáért…
Hinzellér László, Felvidék.ma
