A 2023-as rajtja (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Elindult a regisztráció az immár harmadik alkalommal megvalósuló Mozdulj Ipolyság! futóversenyre. A június 9-ei sportrendezvényen három távra regisztrálhatnak a futók. 

A verseny célja és rajtja idén is a II. Rákóczi Ferenc utcában, a városliget tőszomszédságában lesz. A sportkedvelők 2,5 kilométeres, 5 kilométeres, valamint 7,5 kilométeres távra nevezhetnek be.

Mint a szervezők megfogalmazták,

a választott kilométerek a kijelölt úton futva, kocogva, sétálva, de akár skandináv gyaloglással is teljesíthetők.

A futás napján minden résztvevő egy chippel ellátott rajtszámot kap, melyet a külső ruházatra kell feltűzni.

Az érdeklődők az alábbi linken online módon jelentkezhetnek be a júniusi futóversenyre.  A felnőtt kategória nevezési díja 8 euró. A város utcáin végighaladó kör 2,5 kilométert tesz ki. Az 5, illetve a 7,5 kilométeres távra regisztrálók két, illetve három kört tesznek meg a kijelölt útvonalon. Helyszíni regisztrációra és a rajtszámok átvételére 13.30 és 14.30 óra között lesz lehetőség. Az egyes távok rajtjaira 15 órától kerül sor.

A szervezők a gyerekekre is gondoltak, számukra a Liget utcában alakítottak ki 360 méteres futópályát. A gyerekfutásra szintúgy online módon lehet jelentkezni az alábbi linken. A nevezési díj ebben az esetben 2 euró.

Minden résztvevő névre szóló online oklevelet és egy egyedi érmet kap. A leggyorsabb női és férfi futó az egyes távokon trófeát nyer. Az abszolút leggyorsabb ipolysági futó minden versenytávon (nő/férfi) oklevelet kap és a polgármester díját nyeri el. A Mozdulj Ipolyság! sportesemény Ipolyság városa és az ipolysági székhelyű Szokolyi Alajos Olimpiai Klub közös szervezésében valósul meg.

Az Ipoly menti városban 2022-ben szervezték meg első alkalommal a futást népszerűsítő rendezvényt. Az esemény egyre népszerűbb a futás kedvelőinek körében. A 2022-es eseményről ITT olvashatnak, a 2023-as futóversenyről ITT írtunk bővebben.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)