60139

Két héttel a március 31-i adóbevallás határidejének lejárta előtt újra aktuális kérdés, kinek is adjuk adónk 1-2, esetleg 3 százalékát.

Természetes személyként adónk 2%-ával támogathatjuk valamely civil szervezet tevékenységét, ha ez az összeg eléri a 3 eurót. Ha igazolni tudjuk, hogy tavaly legalább 40 órát önkéntesként ledolgoztunk egy szervezetben, akkor adónk akár 3%-át is felajánlhatjuk. Támogatásunkat az adóíven külön feltüntetve akár nevesíthetjük is, így a támogatott tudomást szerezhet kilétünkről. Fontos tudnivaló, hogy természetes személy egy évben csak egy szervezetet támogathat.

Jogi személy szintén felajánlhatja adója 1%-át, akár több szervezetnek is, ha ez az összeg egyenként legalább 8 euró. A felajánlást akkor emelheti 2%-ra, ha az előző év folyamán – egészen az adóbevallása leadásának időpontjáig – valamely közhasznú célra odaajándékozta adója legalább 0,5 %-ának megfelelő összeget. A jogi személyek is nevesíthetik a támogatásukat.

A 2014-ben felajánlott 52 millió euróért 11 804 szervezet versengett. A sikeres szervezetek egy százaléka kapta a támogatások 40%-át (az első 20, azaz a pályázó szervezetek csupán 0,15%-a az összeg 30%-át).

Százezer euró feletti összeget 46 szervezetnek sikerült begyűjtenie. Ha átlagolnánk, akkor egy szervezetre 4422 eurót jutott volna. Viszont minden átlagolás félrevezető, hiszen 145-en (a pályázók 1%-a) kevesebbet kaptak, mint 50 euró. További érdekesség, hogy a támogatás 48%-a pozsonyi székhelyű szervezeteknél landolt, természetesen ezek közül több országos hatáskörrel működik.

Az alábbi táblázatban bemutatjuk az első 15 kedvezményezettet
1 Nadácia Pontis
3 376 393
2 Nadácia J&T
1 602 925
3 Nadácia SPP
1 100 469
4 Nadácia Slovenskej sporiteľne
827 641
5 Asociácia pomoci postihnutým ADELI
757 226
6 Nadácia Orange
727 415
7 Nadácia VÚB 692 285
8 Nadácia Tatra banky 685 412
9 Plamienok n.o. 633 434
10 Dobry Anjel n.o. 499 166
11 Nadácia CSOB 478 625
12 Nadácia Volkswagen Slovakia 475 631
13 Liga proti rakovine 452 258
14 Nadácia ESET 335 026
15 Nadácia Penta 311 475

A pénzügyi jelentések alapján készült előrejelzés szerint idén az összeg 3 millió euróval is növekedhet a tavalyihoz képest, ami már meghaladja az adófelajánlások történetének eddigi legsikeresebb, még a válság előtti évét: 2009-ben 55,1 millió euró felajánlás érkezett. A Pénzügyminisztérium Pénzügy-politikai Intézete az idei összeget 56,9 millió euróra becsüli.

A számok, figyelembe véve a 2013-as év 47 milliós felajánlását, biztató, fejlődő ívet mutatnak.
A fentiekben vázolt számok viszont csak puszta adatok, és nem tükrözik azt az anyagi és erkölcsi lehetőséget, amivel támogatni tudjuk szűkebb közösségünk aktivitásait. A történet nem elsősorban az anyagi segítségről szól, hanem arról a felemelő, jó érzésről, amit mind a támogatott, mind a felajánló megtapasztalhat. És ha helyi szinten közösségeink kis csodáit támogatjuk, az összetartozásunk érzését is erősíthetjük.

Mindenkit arra buzdítunk tehát, hogy használja ki az adófelajánlás lehetőségét, és mindenekelőtt a helyi, általa ismert szervezeteket támogassa, ezzel is ösztönözve közösségünk érdekében végzett munkájukat.

Asfin/ Matus Tibor, Felvidék.ma