Csoportkép Ferdinand Daučík emléktáblája előtt az Ipoly Kupa Nemzetközi Sporttalálkozó vendégeivel (Fotó: Pásztor Péter)

A sporté, a barátságé, valamint az összetartozásé volt a főszerep a szeptember 30-án megrendezett Ipoly Kupa Nemzetközi Sporttalálkozón – a Ferdinand Daučík Emlékkupán.  A negyvennegyedik alkalommal megtartott sportrendezvényen 10 középiskola vett részt, a helyiek mellett más szlovákiai, magyarországi, csehországi tanintézmények is csatlakoztak.

A hagyományokhoz hűen az eseményen a résztvevő iskolák fiú- és lánycsapatai röplabdabajnokságban, illetve futballbajnokságban mérettették meg magukat. A 44. évfolyamon az alábbi iskolák vettek részt: a Valašské Meziříčí-i gimnázium Csehországból, a Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakközépiskola Szécsényből, a Madách Imre Gimnázium Vácról, a Balassi Bálint Gimnázium Balassagyarmatról, a korponai gimnázium, a surányi gimnázium, a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, az Ipolysági Szakközépiskola, az ipolysági szlovák gimnázium, valamint a Szondy György Gimnázium.

„Negyvennégy évvel ezelőtt ugyanígy álltak előttünk a csapatok. Jó látni, hogy ma is vannak sportkedvelő fiatalok, ezért érdemes megszervezni a versenyt” – hangsúlyozta köszöntőjében Révész Ferenc, a rendezvény kezdeményezője.

Az Ipoly Kupa Nemzetközi Sporttalálkozót Révész Ferenc, a helyi magyar gimnázium akkori fiatal testnevelő tanára indította útjára 1972-ben. Az eseményen a város középiskolái és azok tesvériskolái vettek részt. A rendezvény célja a sportszeretet és a mozgás népszerűsítése, valamint barátságok kötése és azok továbbéltetése.

A vendég, illetve a testvéri iskolák közül többen már huzamosabb ideje térnek vissza az Ipoly Kupára. Más tanintézmények pedig a közelmúltban csatlakoztak a rendezvényhez. Ezek közé tartozik a váci Madách Imre Gimnázium is. „Három évvel ezelőtt vettünk részt első alkalommal a nemzetközi sporttalálkozón. Idén a fiú-focicsapatunk mellett lány-röplabdacsapattal érkeztünk Ipolyságra. Örömmel jöttünk a városba” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Horváth Edit, a váci Madách Imre Gimnázium igazgatója.

Majd hozzátette: „2013-tól állunk szorosabb kapcsolatban a Szondy György Gimnáziummal. Jelen voltunk már a gimnázium megalakulásának századik évfordulóján rendezett ünnepségeken is. Kölcsönösen részt veszünk egymás rendezvényein. Az ipolysági diákok az általunk rendezett versenyeken kitűnő eredményeket érnek el.

Hét évvel ezelőtt Ferdinand Daučík, a világhírű labdarúgó és edző születésének századik évfordulója alkalmából emléktáblát avattak Ipolyság nevezetes személyiségeinek falán. Azóta a sporttalálkozó felvette a Ferdinand Daučík Emlékkupa elnevezést. A rendezvény keretén belül megkoszorúzták a neves sportoló emléktábláját is. „A megemlékezéssel nem csupán Ferdinand Daučík előtt tisztelgünk, élete és munkássága példaként szolgál a mai fiatal sportolók előtt. Tehetséggel és kitartással ők is sikeres sportolóvá válhatnak” – hangsúlyozta a megemlékezésen Révész Ferenc, a Szokolyi Alajos Olimpiai Klub elnöke.

A röplabdabajnokság két kategóriában zajlott. A fiúcsapatok már csütörtökön megmérkőztek. A verseny végeredménye a következő lett:  első a surányi csapat, második a Szondy György Gimnázium csapata, a harmadik helyet pedig a korponai együttes szerezte meg. A lányok pénteken mérettettek meg. Itt elsők lettek a csehországi vendégek, másodikok a korponaiak, a harmadik helyen pedig a váciak csapata végzett.

A futballmérkőzések pénteken zajlottak. Első helyen végzett a surányiak csapata, második lett a balassagyarmati csapat, a harmadik helyezett pedig a Szondy György Gimnázium csapata lett.

A sporttalálkozót az ipolysági Szondy György Gimnázium a szlovák gimnáziummal, valamint Ipolyság városával és a Szokolyi Alajos Olimpiai Klubbal közösen szervezte meg.

 

01 A hivatalos megnyitó vendégei.JPG02 A felsorakozott sportolók egy része.jpg03 Három ország tíz tanintézményéből jöttek a sportolók.jpg04 Révész Ferenc nyugalmazott testnevelő tanár, az Ipoly Kupa elindítója.jpg05 Štefan Gregor, Ipolyság polgármestere köszönti a versenyzőket.jpg06 Horváth Edit, a váci Madách Imre Gimnázium igazgatója.jpg07 A Pongrácz Lajos Alapiskola csoportjának kis műsorajpg.jpg08 Folyik a mérkőzés.jpg09 A röplabdabajnokság egyik mérkőzése.jpg10 Futballmérkőzés a kispályán.jpg11 Kilenc csapat mérkőzött.jpg12 Révész Gergő tolmácsolásában harmónikaszóval kezdődött a Ferdinand Daučík megemlékezés.jpg13 Ferdinand Daučík korponai és ipolysági rokonai a megemlékezésen.jpg14 Révész Ferenc röviden ismertette Ferdinand Daučík életét, ipolysági kötődését.jpg15 Megemlékezők a zsinagóga udvarában.jpg16 Ferdinand Daučík emléktáblája a zsinagóga udvarán.jpg17 A város nevében koszorúznak.jpg18 A Szokolyi Alajos Olimpiai Klub nevében koszorúznak.jpg19 Ferdinand Daučík családja nevében koszorúznak.jpg20 Csoportkép az eméktábla előtt.jpg