Gömörpéterfalai barantások (Fotó: Kopecsni Mikolt)

Sikeresen zárult a Felföldi Baranta Szövetség által harmadízben megszervezett Thury György kupa, a 24 órán át tartó szablyavívó versenyen.

“A nem mindennapi megmérettetésen hat elszánt barantázó vett részt. A teljesítményversenyt hárman fejezték be, az összeesés határán álltak csak le” – számolt be a Felvidék.ma-nak Kopecsni Gábor, a Felföldi Baranta Szövetség.

Kifejtette, az ilyen alkalmakkor tapasztalhatjuk igazán a magyar hármasságot: test-lélek-szellem egységét. “Egy bizonyos pontig a testi erő dominál, gyors, pontos mozdulatokat hajt végre. Mindezt a lélek, a tudat irányítja, adja az utasításokat. Egy idő után a test elfárad, s érdekes tapasztalás, hogy a küzdelemben a lélek ugyanolyan éber a 20. órában is, mind az elsőben. De a test lelassul, az izmok nehézkesen akarnak mozdulni. Hihetetlen nagy ereje van a léleknek. A szellemi ébrenlét pedig megtanít, hogy a legnehezebb körülmények között se árts a társadnak, ugyanúgy óvd a sérüléstől, mint az elején” – fejtette ki.

Elmondta, számomra a verseny kettős győzelmet jelentett. “Első maga az eredmény, a tapasztalás, a második, hogy egy-két esetben a tanítványaim is fölém tudtak kerekedni, legyőztek. Számomra ez nem kudarc, hanem egy elismerő öröm, mert a sok kemény edzés és munka egyfajta gyümölcsét jelenti. Azt, hogy a tudást egy bizonyos szinten át tudtam adni, megfogant és ezután rajtuk múlik, hogy ezt mennyire fogják tudni kamatoztatni” – nyilatkozta. Kopecsni Gábor úgy véli, az eddigi munka nem volt hiábavaló, a tudás továbbél, s ők lehetnek a jövő példaképei!

A következő eredmények születtek:

Kopecsni Gábor 291 küzdelem, 283 győzelem, 858 pont
Katyi Bálint 291 küzdelem, 183 győzelem, 658 pont
Kiss Győző 291 küzdelem, 104 győzelem, 502 pont
Rózsás Dániel 267 küzdelem, 72 győzelem, 436 pont
Köböl Erik 199 küzdelem, 113 győzelem, 426 pont
Novák Barnabás 231 küzdelem, 28 győzelem, 283 pont

Szablyavívás hajnalban (Fotó: Kopecsni Mikolt)
Szablyavívás hajnalban (Fotó: Kopecsni Mikolt)

Thury György, aki rászolgált ősei örökségére, a világ egyik legeredményesebb bajvívója volt. Hont vármegyéből, Középtúrról származó nemesi család sarja, ősei már az Árpád-korban jeles vitézek voltak.  Így jobb példaképet nem is választhattak volna a barantások a szablyavívó versenyen. Személyes párviadalokban egyszer sem tudták legyőzni.

Idén már harmadik alkalommal szervezte meg a Felföldi Baranta Iskola a nagy Thury György nevéhez fűződő 24 órás szablyavívó versenyt.  A III. Thury György kupának Gömörpéterfalán a kultúrházban biztosítottak helyet november 26-án 10.00 órától másnap 10.00 óráig. Az embert próbáló megmérettetés valóban 24 órán át tartott, körönként egyfolytában küzdöttek a versenyzők.