Ne ugassanak éjjel a kutyák, a többi jön magától. Vallja Z. Németh István, költő, író, publicista, pedagógus, akit huszonnegyedik kötete, az Aranyeső, ezüsthó kapcsán faggattunk kalózokról, Csetlibotliról, Lárifáriról, Mjacseszlavról, Nyervogináról és tehetséges könyvillusztrátorokról. Nem is reméltük, de az író elárulta, meseregény készül műhelyében.
Gondolom, az évszakok adják, tavasztól télig az Aranyeső, ezüsthó gerincét.
Az Aranyeső, ezüsthó új, az elmúlt hét évben született gyermekverseimet gyűjti egybe. A négy versciklus összesen hetven kis költeményt tartalmaz. Bár a cím alapján valóban könnyen azt gondolhatná az olvasó, hogy az évszakokat megéneklő opusok vannak benne túlsúlyban, de ez nem így van. Sok más téma mellett találhatók benne például kenőkészítő mondókák, melyeket a csallóközaranyosi Kóczán Mór Napok ihlettek, vagy iskolás huncutságok, amelyeket az éppen aktuális osztályom. Egy Mimmancs nevű leányzó felfedezi maga körül a világot, feltűnik Palim Pál, Hold Olga, Fa Pál, Kenőkészítő Kenéz, továbbá egy rakás kalóz is, akiket meglehetősen vonz a kötetcímben felbukkanó arany és ezüst gondolata. Biztonsági okokból hiába zártam őket külön versciklusba, csak szétmászkáltak a kötet többi pontjára is kalandok után kutatva! Felbukkannak az évszakok között, a tanítási szünetben az osztály kellős közepén, vagy éppen egy táncversenyen.
Feltűnően sok a kalóz a kötetben. Vajon miért?
Mivel a lányaim 2013-ban éppen a Sandokan című filmsorozat bűvöletében éltek, márciusban Sandokan Magazin címmel „indítottam” a számukra egy nyolcoldalas szórakoztató lapot, amely színesben, heti két példányban „jelent meg”. Ebben a rengeteg ilyen-olyan, saját gyártású vagy beszkennelt keresztrejtvény mellett megfért a színező, a képregény és a könyvajánló rovat is. Magamnak is fenntartottam egy oldalt, ahová hétről hétre kalózos témájú verseket írtam. A Magazin huszonöt számot élt meg, addigra már lett annyi versem, hogy valamit kezdhettem velük. Még abban az évben pályáztam az Arany Opus-díjra, és elnyertem a közönség díját. Írtam a versekhez néhány rövid mesét, és Kalózok könyve címmel akár meg is jelenhetett volna, de furcsa módon nem kapott támogatást a kötet, így a kalózok „süllyesztőbe” kerültek. Erre a 2016-os új „mesebárkára” aztán felkapaszkodhattak ők is, mielőtt végleg elnyelte volna őket a feledés tengere.
Mintha lennének visszatérő vendégek is.
Jó megfigyelés, valóban vannak a kötetben „visszatérő vendégek”. Ismét labdába rúg például Csetlibotli a Botrány a focipályán című versben. Furfangi és Lárifári a karácsonyfa díszítése közben rögtön fel is falja az összes szaloncukrot, mert Láron ez így szokás, de a Tigrisbukfenc című kötetben először felnyávogó idős macskapár, Mjacseszlav és Nyervogina is újra dorombolnak a Kutyafalva és a Csavargó című versekben.
Mesékben is olvashatunk kalandjaikról?
Igen, minden bizonnyal a versekből majd a mesékbe is átköltöznek majd egyszer, hiszen nagyon a szívemhez nőttek. Főleg Furfangi és Lárifári, akik jó néhány évvel ezelőtt már képregényhősök is voltak a Tücsök hátoldalán, a verseimhez akkor Szeiner András rajzolta a képeket. Az a kilenc rövid történet meseformát ölt majd nemsokára.
Ha már a rajzolóknál tartunk: mikor találkozott először az Aranyeső, ezüsthó illusztrátorával, Papp Anikó Mírával?
A kötet komáromi bemutatóján, december elején, a Komáromi Jókai Színházban. Kedves, szerény, és nagyon tehetséges. A könyvillusztrációiból álló kiállítás január végéig megtekinthető a színházban. Egy új közös kötet is tervben van. Meseregény lesz, de többet erről nem árulok el, mert babonás vagyok.
A verseket most félreteszi?
Egy jó ideig nem jelentkezem majd gyermekverskötettel. A meseregény után meséket szeretnék írni, tele vagyok ötletekkel, persze azért a felnőttekről sem feledkezem el. Csak egészség legyen, kedv, idő, ihlet, és ne ugassanak éjjel a kutyák. A többi jön magától.
