A győztesek (Fotó: Hideghéthy)

A Vágta döntőjét és az ünnepélyes díjátadóját nagy érdeklődés övezte. Az 1350 méteres pálya oldalán felállított mobillelátók megteltek a települések, a lovasok szurkolóival. Mindenki nagyon kíváncsi volt, ki lesz a legjobb, ki a leggyorsabb lovas legény.

A Felvidéki Huszár Hagyományőrző Csoport felvezetésével kezdődött a döntő ceremóniája. Először megrendezték a Nemzetközi Vágta Kvalifikációs Futamát, amelybe szlovák lovasok neveztek be. Vághosszúfaluról Anton Bogdáň és Pozsonypüspökiről Rýdzy Dušan (Charlie) csatáztak. Ennek a futamnak a tétje az volt, hogy ki képviseli majd Szlovákiát Budapesten, a szeptember 15-17 között megrendezésre kerülő Nemzeti Vágta Nemzetközi Futamában.

A startnégyzetből Rýdzy jött el jobban, de kisodródását kihasználva Bogdáň megszerezte a vezetést, majd egy körrel a vége előtt jelentős előnyre tett szert, amelyet Rýdzy nem tudott behozni, sőt látható módon fáradni kezdett, így Anton Bogdáň simán megnyerte a futamot.

Anton Bogdáň ünnepel (Fotó: Hideghéthy)

A III. Felvidéki Vágta döntőjéhez érkezve a lelátón egyre feszültebb, izgatottabb lett a lovassportot kedvelő közönség. Bobek László Naszvad, Tóth René Érsekújvár és az újonc Múcska Gergely Tallós településének képviseletében versenyzett a leggyorsabb felvidéki lovas címéért.

A tét a X. Jubileumi Nemzeti Vágtán való részvétel megszerzése volt. Jól idomított gyors, huszárlovak alatt vonultak be a lovasok, de az igazán gyors lovakon a versenyzők érkeztek. A start előtti pillanatokban még szabad szárra engedték a lovakat, jelezve ezzel az indulásra való felkészültséget. Kőmíves Péter szakkommentátor elmondása szerint, a tallósi versenyző győzelmére számított, viszont kiemelte, hogy a legnagyobb csatát az érsekújvári lovas vívta. Érdeklődéssel figyelte a közönség, hogy egy gyors iramú vagy egy taktikus futamot láthatnak-e.

Óriási iram (Fotó: Hideghéthy)

A startjelzés után középről nagyon jól iramodott meg a tallósi legény. A kanyarban Érsekújvár megpróbálta megelőzni, de a sebessége ehhez nem volt elegendő. Fej-fej mellett haladtak, amikor belülről Tallós próbálta tartani pozícióját, de kívülről Érsekújvár megelőzte. Naszvad is felzárkózott, majd a kanyarban úgymond a többiek hóna alatt az élre tört. Őrült nagy csatában megszerezte a vezetést.

Érsekújvár technikailag mindent megpróbált, hogy közel tudja tartani magát a fiatal naszvadi lovashoz. Végső támadásként a közönség nagy biztatására az érsekújvári Tóth René belülről az utolsó félkörben még előzni próbált, szinte hajszállal előbb is volt, amikor a célhoz közeledve Naszvad az utolsó erőfeszítéssel egy kis előnyhöz jutott és győztesként érkezett a startvonalhoz. Kőmíves Péter azt mondta, ilyen őrült nagy galoppversenyt még nem látott!

Tóth René tavalyi sikerét nem tudta megismételni, a III. Felvidéki Vágtán a második helyet szerezte meg Érsekújvárnak. Harmadik lett az újonc Múcska Gergely Tallósról. A már a tavaly is rajthoz álló Bobek László Naszvadról, aki Timothei-vel versenyzett, a III. Felvidéki Vágta győztese lett.

Bobek László, Naszvadról nyerte a Vágtát (Fotó: Hideghéthy)

Mindhárman jelen lesznek a budapesti Nemzeti Vágtán, a Hősök terén és az Andrássy úton szeptember 15-17 között, ahol Dunaszerdahely az itteni verseny rendezőjeként zöldkártyával fog részt venni. Ez a rendezvény a magyarság határon átívelő programja, ahol a lovassportot kedvelő és képviselő magyarság a határon innen és túlról érkezve, mintegy 100 településről fogja képviselni magát.

A rendezvényen részt vett Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára, Menyhárt József, az MKP Országos Elnöke valamint Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke is.

További felvételek a Vágtáról.