(Fotó: B. Vida Júlia)

Ma már csak vendégelőadásokat láthattak a gyermekek és a jelenlévők a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Művelődési Ház színpadán, hiszen a Duna Menti Tavasz versenyprogramja tegnap véget ért. Sokan bizony szájtátva nézték és hallgatták Gál Tamás különleges előadását, aki Arany János: Buda halála című művét mutatta be. Ezt követően azonban az izgalom a tetőfokára hágott, hiszen megkezdődött a díjátadás.

Regős János zsűrielnök, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke idén már negyedszer vett részt ítészként a Duna Menti Tavaszon, és nem titkolja, hogy nagy érdeklődéssel figyeli a felvidéki gyermek- és diákszínjátszást.

„Mindig is csodáltam azt, hogy Szlovákiában ilyen sok jó gyermekszínjátszó csapat van. Különösen megkapott a bábosok teljesítménye, bár én inkább a színjátszók munkájának értékelésében vagyok illetékes. Ami meglepő és nagyon szimpatikus, hogy itt a bábozás egy nagyon erős hagyomány. Ez azért is jó, hogy a gyermekek a bábbal való játék során saját fantáziájukat is meg tudják mozgatni, hisz annyi mindenből lehet báb… Mint ahogy ezt itt is megtapasztaltuk” – nyilatkozta portálunknak a díjátadást megelőzően.

A színjátszókról szólva, kiemelte a bőséget, majdnem minden iskolában működik színjátszócsoport. Az előválogatókon Királyhelmecen, majd utána Tornalján járva megtapasztalta, hogy témában és előadásban is mennyire más megközelítéseket látni. Királyhelmecen szimpatikusnak találta a speciális iskola csoportjának teljesítményét, Tornalján viszont sokkal erősebbek voltak a néptánc-hagyományok.

A kisebbségi lét pluszenergia, pluszerő

„Jó volt most látni, hogy egyre többen kísérleteznek azzal, miként lehet a néptáncot és a színházat valahogy ötvözni. Az is érdekes, ahogy próbálkoznak a gyermekmesék dramatizálásával. Itt azért még mindig akadnak problémák a történetmesélés és a színházi megjelenítés között, még nem mindig sikerül a kellő arányt megtalálni. Összességében azt lehet mondani és ez a díjak is tükrözik, hogy nagyon erős a középmezőny, sok az ezüstsávos minősítést elnyerő csoport, jófajta pedagógusi háttérrel. S van természetesen 4-5 kiemelkedő, arany- vagy gyémántminősítésű csapat is. Részben a sokéves munkának és a tapasztalatoknak köszönhetően alakultak igazán különleges előadások, amit meg lehetett még tetézni azzal, hogy a gyermekek korosztályához is igazították ezeket” – mondta a színjátszók teljesítményéről.

(Fotó: B. Vida Júlia)

Regős János szerint nagyon fontos, hogy a tanító, a felkészítő pedagógus a gyermekektől érkező inspirációt beépítse az előadásba, és ne akarja mindenáron rájuk erőltetni a saját vízióját. Ezek a dolgok a szakmai beszélgetéseken is szóba kerülnek, és örömmel konstatálta, hogy a csoportvezetők sok tanácsot megfogadnak, amit a zsűritől kapnak. Szimpatikusan találja azt is, hogy a pedagógusok nagyon türelmesen hallgatják végig a többiekről szóló értékelést is.

„Itt, a Felvidéken biztos, hogy van egy pluszenergia vagy egy pluszerő, ami életben tartja ezt a mozgalmat. Ez pedig nem más, mint a kisebbségi lét. Köszönet azoknak az embereknek is, akik erőfeszítésükkel és kitartásukkal évről évre megszervezik ezt a fesztivált, szponzorokat, támogatókat tudnak találni” – summázta a zsűrielnök, aki pár perc múlva már a színpadon állt, hogy a díjakat átadja.

Arany- és ezüstsávos minősítések

Valóságos díjeső volt idén is a fesztivál zárónapján. Az ünnepélyes eredményhirdetés a képzőművészeti kiállítás kiértékelésével és a legjobb művek alkotóinak díjazásával kezdődött.

Ezután került sor a Dusza István díj – mely tulajdonképpen a DMT életműdíja – átadására. Ezt az idén N. Tóth Anikó, az Ipolysági Pongrácz Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Csillag-szóró Gyermekszínjátszó Csoportjának rendezője, a gyermekszínjátszó mozgalomban kifejtett több évtizedes áldozatkész munkájáért érdemelte ki.

A Tehetségdíjat, vagyis a jövő évi fesztiválon való szereplés díját a Bátkai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Huncutkák Színjátszó Csoportja kapta.

A bábosok kategóriájában a legrangosabb elismerést, vagyis aranysávos minősítést kapott a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Manócska Bábcsoportja Az ostoba Emelja című előadásáért, a Komáromi Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Tekergők Bábcsoportja az Egy hangyányi mese című előadásáért, valamint az Ógyallai Magyar Tanítási Nyelvű Speciális Alapiskola Fityfiritty Bábcsoportja az Elment a tyúk vándorolni című előadásáért.

A szerkesztett játék kategória aranysávosa az Ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Búzácska Hagyományőrző Csoportja lett A kóró és a kismadár című előadásáért. Gyémántsávos minősítésnek örülhetett az Ipolysági Pongrácz Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Csillag-szóró Gyermekszínjátszó Csoportja a Ki vagyok én? című előadásáért.

(Fotó: B. Vida Júlia)

A színjátszók közül három csoport vihetett haza aranysávos minősítést igazoló oklevelet, mégpedig a Királyhelmeci Speciális Alapiskola Varázskerék Színjátszó Csoportja a Minden egér szereti a sajtot című előadásáért, a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Kodály Zoltán Gimnázium Színjátszó Csoportja a Pázmán lovag című előadásáért, valamint a Hetényi Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Gólyaláb Színjátszó Csoportja a Hetényi ördöghistória című előadásáért.

Ebben a kategóriában gyémántsávos minősítésnek örülhetett a Komáromi Munka utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Pogácsakedvelők Színjátszó Csoportja a Volt egyszer egy répaföld című előadásáért, valamint a Csemadok Füleki Alapszervezete és a Füleki Gimnázium Zsibongó Kisszínpada A bajusz című előadásáért.

A zsűri bronz- és ezüstsávos minősítésben is részesített csoportokat, valamint kiosztotta a zsűri különdíjait is. Díjat adott minden kategóriában a gyermekzsűri is. A nyertesek teljes listája ITT olvasható.

Reméljük, sőt szinte biztosak lehetünk abban, hogy jövőre a mostani fellépők és győztes csoportok közül sokakkal újra találkozhatunk, hiszen a Duna Menti Tavasz igazi örömünnepe felvidéki gyermekszínjátszó és -bábos mozgalmunknak.

Kapcsolódó cikkek