A somorjai Zalka Csabának köszönhetően Somorja városa és a helyi kajak-kenu klub, a KCK Somorja örökre beírták magukat a kajak-kenu történetébe, ugyanis a helyi fiatal kajakos az első somorjai, aki a KCK tagjaként bronzérmet szerzett K1 200 méteren a junior-világbajnokságon.

A kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen Csaba végigedzette, végigküzdötte az idei évet. „Természetesen elégedett vagyok! A maximumot hoztam ki magamból és kiharcoltam a megálmodott érmet. Nagyon nehéz versenyek voltak, erős volt a mezőny. K1 200 méteren például öt előfutam volt. A dobogón boldog voltam, s picit elérzékenyültem, amikor láttam, hogy a nagyszüleim szeme könnyes a boldogságtól. Ez majdnem többet jelent nekem, mint az érem. A családom tagjai a legnagyobb szurkolóim“ – nyilatkozta Csabi a samorin.sk-nak.

Vass Géza, a somorjai KCK edzője elmondta, hogy Romániában nagyon erős mezőny jött össze, hiszen mindenki ott volt, aki számított. Hozzátette, sokan azért hagyták ki az Eb-t, hogy csak és kizárólag a vb-re összpontosítsanak. „A bronzérem fantasztikus eredmény, megérdemelt a kemény munka után. Csaba remek reklámot csinált Somorja városának és a KCK-nak“ – nyilatkozta Vass mester.

A mezőny erős összetételére jó példa még, hogy volt olyan versenyző, aki az Eb-n érmet szerzett, de itt nem jutott be az A-döntőbe sem. A somorjai tehetség utoljára versenyezhetett a junior kategóriában, jövőre az U23-asok, vagy a felnőttek között folytatja. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ez a bronzérem remek lezárása a junior-pályafutásának. Reméljük, hogy egy kategóriával feljebb is legalább ennyire sikeres lesz!

A tegnapi nap folyamán egy másik somorjai srác is beírta magát a sporttörténetbe. Strýček Eduárd az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) szerzett aranyérmet, ahol a C2 mix 200 méteres versenyében a moraváni–somorjai Valová Lúcia–Strýček Edo páros aratott győzelmet. „Nehezen tudom szavakba foglalni, mit éreztem, amikor a dobogó legfelső fokára állhattam. Köszönettel tartozom edzőmnek, Sándor Árpádnak, aki remekül felkészített az EYOF-ra. Nélküle nem lettem volna győztes“ – nyilatkozta Strýček Edo.

A fiatal somorjai kenus négy versenyszámából háromszor a legjobb négy között végzett, ami figyelemre méltó eredmény. Karolina (aki ezüstérmet szerzett  Győrben) és Edo méltóképpen képviselték a csallóközi kisvárost, hiszen egy aranyat és egy ezüstöt szereztek a játékokon.