Amikor a 90-es évek elején a Katedra Társaság ülésén előadtam elképzelésemet az iskolaközpontok létrehozásának szükségességéről, az akkori elnök „nagy álmodozónak” nevezett, de a résztvevők többsége sem fogadta határtalan lelkesedéssel az ötletet.

Az elmúlt napokban a közoktatásért felelős államtitkár nyilatkozta, hogy oktatási központok létrehozásában látja a szlovákiai közoktatás jövőjét (TASR-hír). Krajňák úr szerint ezt különböző iskolatípusok összekapcsolásával lehetne elérni és ehhez törvénymódosításra sincs szükség. Az elképzelést a minisztérium nemzetiségi osztálya is támogatja.

Induljunk ki abból, hogy a felvidéki magyarság aránylag jó iskolahálózattal rendelkezik. Gondot jelent viszont, hogy intézményeink nagy része olyan alacsony létszámmal működik, hogy a bezárás veszélye fenyegeti. A költséghatékonyság nem lehet egyetlen mércéje a kis létszámú iskolák működésének, a legtöbb hivatal (minisztérium, fenntartó) mégis ebből a szempontból ítéli meg fennmaradásukat.

A kis létszámú iskolákkal kapcsolatban viszont figyelembe kell venni egy másik szempontot is. Az ilyen iskolákban általában gyengébb a felszereltség (tornaterem, laboratóriumok stb.), nem minden tantárgyat tanítanak szakos pedagógusok és a tanulmányi programok kínálata is szerényebb (nincsenek párhuzamos osztályok, szűkös a választható tantárgyak, ill. szakirányok kínálata stb.) Nem ártunk ezzel a gyerekeknek?

Az iskolaközpontok működtetésére követendő példa akad bőven a szomszédos országokban is. Szolnokon pl. öt helyi szakközépiskola összevonásával alakítottak ki oktatási központot 2008-ban. Ilyen központok működnek Békéscsabán, Kecskeméten, Szegeden stb. Hasonló kezdeményezésekkel már idehaza is találkozhatunk. Rozsnyón pl. összevonták a helyi magyar óvodát, alapiskolát és szakközépiskolát. Pozsonyban és Kassán az alapiskolát és gimnáziumot működtetik egy intézményként. Az egyházi iskolák közül Komáromot, Szepsit és Gútát említhetjük, ahol az óvoda, alapiskola és gimnázium összekapcsolásával jött létre oktatási központ.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az iskolaközpontok kialakításának elsődleges célja a kínálat bővítése, az oktatás hatékonyságának növelése és az átjárhatóság kell, hogy legyen. Nem lényegtelenek persze a gazdasági szempontok sem. Az iskolák összevonása, tehát az iskolaközpontok létrehozása csak az érintett felek közös akaratából, ill. beleegyezésével valósítható meg. A kellőképpen nem előkészített összevonási kísérletek eleve kudarcra vannak ítélve és tiltakozások hullámát válthatják ki. Ez viszont inkább árt, mint használ az ügynek, mert csak elmérgesíti az iskolák közötti kapcsolatot, a város és az iskola kapcsolatát, de megterheli a pedagógusok közötti kapcsolatrendszert is!

Nem szokásom, de most egyetértek az államtitkár úr javaslatával. Én is úgy gondolom, hogy az iskolaközpontok létrehozása egy lehetséges megoldás a kis létszámú magyar iskolák megmentésére, ill. minőségének javítására. Gondolkozzunk el rajta! Az iskolaközpontok létrehozásának lehetőségeivel gyakorlatilag 27 éve foglalkozom. Nagyon sokszor és sok helyen elmondtam, leírtam előnyeit és több alkalommal konkrét javaslatokkal is éltem. Az iskolaigazgatók és pedagógusok részéről mindaddig megértést tapasztaltam és tapasztalok ma is, amíg nem a saját iskolájuk átalakításának lehetősége merül fel.

Az első próbálkozásom még 1990-ben történt. Nagyon tanulságos, ezért leírom: a kassai ipariskola igazgatójaként felajánlottam a helyi magyar iskolának az iskolaközpontba való tömörülést. Elmentem igazgató kollégámhoz és hosszasan ecseteltem az elképzelést. A kolléga egész idő alatt mereven nézett rám, majd amikor befejeztem mondókámat, felemelte a kezét és ujjával kérdően rám mutatott:
–  És ki lesz az iskolaigazgató?

Az elképzelésből persze nem lett semmi!