Aligha akad nagyobb kihívás így karácsony közeledtén, mint megfelelő ajándékkal kedveskedni. Mert hát ajándék nélkül ugye nincs karácsony. De kinek legyen megfelelő, az eladónak, a vevőnek, netán a megajándékozottnak… Szerintem az nem működik, hogy mindenki jól járjon.
A helyes ajándék örömet szerez, olyan örömet, amire a megajándékozott még álmában sem gondol. Tudom, a gyermekek nagyon várják a meglepetést, mert gyerekek, és mert megszokták, így szocializálódtak. De megfelelő ajándékot kapnak-e és tudják-e, hogy miért kapják?
Kisgyermekkorunkban, ami nem sokkal a visszatelepülések után volt, így advent utolsó napjaiban nagymamám felvitt bennünket a padlásra, hogy segítsünk a gerendába vert szögekről leakasztgatni az aszalt szőlőt, kiszedegetni a termetes láda mélyéről a szalmában érlelt almát. Volt mellé dió, mogyoró, minden teljesen bio! Még a mák is, tudom, mert segítettem kifejteni, kiszelni, darálni. Garantáltan nem volt keserű, hozzáadott ízjavító nélkül.
Édesanyám nagy adag kelt tésztát dagasztott, nem bejglit szokott sütni, hanem kalácsot. Édesapám pedig délután már nem dolgozott, elővette a barna vászontokból a mandolinját, felhangolta a nyolc húrt és szelíden pengette rajta a szebbnél szebb karácsonyi énekeket. Csak keresztyén éneket játszott ezen a hangszeren, sosem hallottam őt másféle dalt játszani. Örült, ha vele énekeltünk. Kalácsillat és mandolinszó, ezek jelentették gyermekkorom szentestéit. Az volt az ajándék, hogy együtt örültünk Isten Fia földre jöttének, s hogy már nincs háború. Örültünk, hogy békén hagynak minket, hogy hagynak bennünket élni. Valami ilyesmit fogtam fel szüleim csendes helytállásából. Apám harmóniumon is tudott játszani, a templomi énekeinket kísérte vasárnaponként, otthon is hozzáült néha.
De a szentestének volt még egy különlegessége nálunk. Mikor befejeződött a családi ájtatosság, megérkezett Bandi bácsi, a kisbíró a trombitájával, apánk is elővette a hatalmas tubát és elindultak ketten a faluba, hogy a legvadabb évek alatt is teletrombitálják a falut a Csendes éjjel… meg a Mennyből az angyallal. Néha bejöttek kiolvasztani a fúvókákat. Soha semmilyen kellemetlenségük nem volt, ez pedig, ha meggondolom, felért egy kisebb karácsonyi csodával. Nem mentek be ugyan senkihez, nem fogadtak el semmit, igaz nem sűrűn invitálták őket, csak fújták, tele tüdővel, egy évben egyszer, szentestén. Egyre kevesebben emlékeznek rá a falunkban, de számomra felejthetetlen. Emlékeimben valamilyen különleges, szent légköre volt azoknak a karácsonyoknak. Úgy vagyok vele, mint Jókai Mór megözvegyült csizmadiája, aki kilenc gyermekének olyan ajándékot adott karácsonyra, ami el sem törik, el sem kopik, mégis valamennyien örültek neki. Megtanította velük a „Krisztus Urunknak áldott születésén”című éneket.
Én nem hiszem, hogy nekem bárki emberfia tudna olyan ajándékot adni, amitől elállna a lélegzetem. Már különösebben nem érdekel a sokféle tolakodó vásárlási kínálat. Nem hagyom, hogy rám telepedve megzavarják a családban kötött egyezségünket, miszerint ez év karácsonyán nem veszünk egymásnak ajándékot, hanem önmagunkkal ajándékozzuk meg egymást. S ezt nem abból a megfontolásból tesszük, hogy különcködjünk, hogy mások akarunk lenni, vagy ki akarnánk lógni a sorból. Teljesen más szempontok vezérelnek. Nem szeretnénk értéktelenebbel helyettesíteni az értékesebbet. Nem szeretnénk, hogy ünneplésünket az élettelen tárgyak határozzák meg az élő helyett. Hála Istennek, elég sokan vagyunk ahhoz, hogy kellő kihívás legyen a vállalásunk, miszerint a közös családi együttlét alkalmából mindenki őszinte figyelmet szentel majd mindenkinek. Igaz, nagyon hálásak vagyunk a mindennapi kenyérért, a meleg otthonért, de egymásért még inkább.
Szerintem az igazi ajándék azért igazi, mert nem lehet elérni semmilyen ügyeskedéssel, más forrásból beszerezhetetlen, megrendelhetetlen, nem lehet kiérdemelni, megszolgálni, kierőszakolni, csak megkapni lehet, ajándékba. Ilyen ajándékot adni és elfogadni öröm. Ez túlmegy az ember lehetőségein, erre csak Isten képes. Ezért olvashatjuk a János három tizenhatban, hogy„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ajándékozó, ajándék és elfogadó szükségeltetik a karácsony teljességéhez. Isten szeretetből ajándékoz nekünk mindent. Kárba vész a legértékesebb ajándék is, ha nem kell. Ez a szabad akarat kockázata. Ez a hatalmas Isten nagyvonalúsága. Megengedi, hogy elutasítsuk az ajándékát, a szerelmes gyermekét, szerelme gyümölcsét. Krisztusban testet öltött a szeretet, aki maga az Isten, mert az Isten szeretet. Szeretetből adta a Fiút, a világ iránti szeretetből, hogy az ember benne higgyen. Hogy el ne vesszen, hogy ki ne zárja magát Isten szeretetéből, az életből. Ez az én szerelmes fiam, a kiben gyönyörködöm, hangzott a mennyei szózat Jézus megkeresztelése után.
Az Énekek Énekéből idézett címmondat is erről a szerelemről beszél. „Megajándékozlak szerelmemmel…”Az érett szeretet adni akar, mégpedig szerelmet. Számára nagyobb boldogság adni, mint kapni. Nem vár, hanem megelőz a szerelemben. Az Énekek Éneke különleges helyet foglal el a Bibliában. Szerelmes könyv. A vőlegény és a menyasszony egymás iránti kölcsönös és ellenállhatatlan vágyódásáról és a boldog beteljesedésről ír. Szerelmükben azt adják egymásnak, amit más nem adhat, és nem kaphat meg, azt, amit egymás számára tartogatnak, ami azért titok, mert nem tartozik senki másra.
Viszonzott ez a szerelem? Vagy csak vágyódás marad, beteljesülés nélkül? Ahogy Ady Kis karácsonyi énekében: Új csizmám a sárban /Százszor bepiszkolnám, /Csak az Úrnak szerelmemet /Szépen igazolnám. Mennyire nem tudunk Isten szerint gondolkozni. Neki nem az új csizma kell, sem az, hogy besározzuk, hanem a bűnös emberi szív. Azt akarja szerelmével megtisztítani, Krisztus kereszten kiontott vérével, mert ezért jött a földre. Nem kell felé igazolni semmit, ő mindent tud. Tudja azt is, hogy miért nem tudunk szeretni. Pétert is háromszor kérdezi meg az Úr: Szeretsz-e engem? A válasza: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek.
Szerelem és gyümölcs összetartozik. A gyümölcs a jövő, a folytatás biztosítéka. Ha nincs gyümölcs, nincs remény. Aratás nélkül nem lesz vetés. A kettő összetartozik. Az ószövetségi könyvekben szóba sem jön, hogy a szerelemnek ne volna gyümölcse. A karácsonynak is elengedhetetlen része a gyümölcs, szőlő, dió, alma, aszalt szilva. Isten teremtett világában, itt a földön a gyümölcsök kiemelt helyet foglalnak el. A virág gyönyörködtet, de a gyümölcsben teljesedik ki az élet. Ha elgondoljuk az édenkert gazdagságát, mennyi íz, illat, mennyi szín és forma, milyen nagy ajándék az ember számára a gyümölcs. Ha a kisgyermeknek, vagy betegnek kedveskedni akarunk, gyümölcsöt adunk neki. A jó kertész úgy válogatja és gondozza gyümölcsösét, hogy az kora tavasztól késő őszig a legváltozatosabb termést hozza. Jézus így bíztat: Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket.A szeretet olyan gyümölcs, amit a megbocsátás érlel és édesít. A szeretet sok vétket elfedez. A hűség pedig sok vétket megelőz. Ha a szeretet a gyógymód, akkor a hűség a megelőzés, terápia és prevenció egymás mellett. A szeretet örökös tartozás, leróhatatlan adósság, amire a transzcendentális antropológia is csak sejti a választ. A válasz, engedem, hogy Isten megajándékozzon szerelmével, a betlehemi Gyermekkel és visszaigazolom ezt a szerelmet, megkaptam. Köszönöm.
Angyali ének, Isten szerelme, Lélek gyümölcsei, mennyei ajándék, ez legyen a karácsonyunk.
