Advent az egyházi év első, a karácsonyi ünnepkört előkészítő szakasza. Galileában alakult ki az 5-6. században. Az ünnep üzenete előkészít bennünket a betlehemi csillaggal fémjelzett születésnapra, karácsonyra, amikor a betlehemi jászolban az Áldott Szűz, Szűz Mária a világra hozta Jézus Krisztust, a világ megváltóját.
Az advent ugyanakkor Jézus második eljövetelének hitére és várakozására is ráirányítja a figyelmet. Az eszkatologikus eljövetel várása írországi, tehár katolikus kolostori liturgiákból terjedt el szerte a világon. Az adventikoszorú-készítés viszont egyértelműen német, protestáns eredetű szokás. E bensőséges ünnepkör a november 30-ra, vagy ahhoz legközelebbi vasárnapra eső első vecsernyével, illetve esti istentisztelettel kezdődik és karácsony első vecsernyéjével, illetve esti istentiszteletével végződik. Idén december 2-án, 9-én, 16-án, 23-án gyújtjuk meg a gyertyákat a koszorún. Nagyon fontos az úgynevezett Gaudete- – azaz: örüljetek – vasárnap, a harmadik és a negyedik hét, Jézus születésének ünneplése. Az advent a karácsonyvárást, az angyali üdvözletet, a megtestesülést és a Magyarok Nagyasszonya, Szűz Mária, kedvelt református megnevezéssel: az Áldott Szűz ünnepeit együtt jelenti. A karácsonyt megelőző négy vasárnap esti szertartásai (görög katolikus és görögkeleti terminussal vecsernyék) mellett gyönyörű szokás a hajnali mise (görög katolikus és görögkeleti szóval utrenye). Utóbbiakat a római katolikusok roraténak mondják a zsoltár kezdő szava nyomán (rorate: harmatozzatok). A keleti egyházakban az advent már november 15-én elkezdődik.
Advent a keresztény – protestáns szóval keresztyén – szentév egyik legszebb ünnepe. A karácsonyi ünnepeket, közvetlenül a szentestét megelőző négy héten át a hívők a templomi közös gyülekezeti, egyházközségi ünneplések mellett családi körben is készülnek Jézus Krisztus, a Megváltó születésnapjára. A keresztény családok ilyenkor adventi koszorút készítenek vagy – rohanó korunkban inkább – készíttetnek, vásárolnak, amelyen négy gyertya szimbolizál egy-egy vasárnapot. Az elsőn csak egyet, a másodikon kettőt gyújtsunk meg és így tovább. Azért nem szokás végigégetni, mert a karácsonyi napok kedves szokása, hogy a fa (ma már jobbára elektronikus) gyertyáival együtt világítanak a koszorún ékeskedő, felszalagozott mécsesek is.
Az, amit a négy gyertya jelképez, minden hívő számára örömhírt jelent. A Messiás és a Krisztus szó ugyanazt jelenti, előbbi a héber messiáh, utóbbi a görög christos szóból ered. Mindkettő jelentése azonos: felkent. Az Ószövetségben felkentnek nevezik a királyokat, a papokat, a prófétákat egyaránt. Szent olajjal kenték föl őket ugyanis, amikor hivatalosan is beiktatták őket tisztségükbe. Hiszen a jó királyság egyik bibliai kritériuma, ami vonatkozik az országló elnök, a miniszterelnök, a miniszter, a régens személyére is, az a fölkentség, amit minden földi hatalom kéviselőjének el kellene fogadni. Az ország első emberének tudnia kell(ene), mikor az övé, s kizárólag az övé a döntés kötelezettsége, felelőssége, ami alól nem jelenthetnek kibúvót a demokrácia tudatosan félreérteértelmezett alapelvei sem. A felkentnek is meg kell tudnia Istentől, mikor kell a döntést Isten választott emberére, a papra, a prófétára, s mikor a népre átruháznia. A Messiás cím, Izrael eszkatologikus királyának megjelenése Dániel próféta könyvében található az Ószövetségben. „Tudd meg azért és vésd az eszedbe: a Jeruzsálem újjáépítése felől való szózat keletkezéséről a Messiás fejedelemig két hét és hatvankét nap van és újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben.” A messiásváráson kívül e szent bibliai helyen (Dán 25,26) a Megváltó szenvedése, halála is megjövendöltetik. Apokaliptikus látomásokról is olvashatunk, sóvárgást, vágyakozást a Messiás visszatéréséről. De az „enyészet és ami elhatároztatott, a pusztítókra szakad”.
A Messiás, a Megváltó testben való, első földi megjelenéséről tanúskodik az Újszövetség. A tanítványok közül Péter ismeri föl elsőként, s jelenti az örömhírt Jézus Krisztusról (Lk. 4,18-19).
Mi, keresztények, keresztyének, legyünk római vagy görög katolikusok, ortodoxok-görögkeletiek
(más szóval pravoszlávok), reformátusok, evangélikusok, együtt várjuk Őt Máté evangéliuma 25. részének tanítása jegyében, abban az értelemben ökumenikusan, ahogy a hontalanná vált nagy magyar író, Wass Albert (akinek centenáriumi évforduló éve kezdődik az új esztendővel) vallja 1947-ben, élete végéig tartó száműzetésének még szinte nyitányaként a Hontalanság hitvallása című versben: „Hontalan vagyok/mert hiszek jóban, igazban, szépben/Minden vallásban és minden népben/és Istenben, kié a diadal.” Hiszünk Jézus Krisztus eljövetelében – s abban is, hogy velünk van, velünk volt és velünk lesz. „Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 26,20).
„Adventus domini” – annyit tesz latinul, hogy az Úr eljövetele. Bod Péter, az 1712–1769-ig élő tudós, erdélyi református prédikátor szerint a négy vasárnap arra utal, hogy „Jézus Krisztusnak négyféle eljövetele van. „Az idők teljességében testben jött el. Megérésünk alkalmából szívünkbe költözik. Halálunk órájában értünk jön. Az utolsó ítéletben ítélni jő eleveneket és holtakat.” Gyújtsunk hát gyertyát az adventi koszorún. Tudom, a rohanó hétköznapok ritmusa kevés embernek engedi meg, hogy maga készítse el, de már szinte minden virágárus hajlandó megalkotni a kedves, gyertyákkal díszített kis koszorúcskát. Várjuk Jézus Krisztus szívünkbe költözését. A gyertyák megtöltik lakásunkat a karácsonyvárás jó illatával, gyermekeink örömére, akiknek színesíti az ünnepkört a december 6-i Mikulás-nap is, amelyen Hagius Nikolaus püspökre, a gyermekek jótevőjére emlékezünk. Az őrlángos azt is sugallja: a szeretet ünnepe, a szeretet parancsa nem csak december 24., 25., 26. tartamára elrendelt veszekedés- és fegyverszünet. A karácsony terjedjen ki az egész szentévre. S akkor eljő hozzánk az Áldott Orvos, a Megváltó. MNO
