– Az utóbbi napokban a lengyelországi közbeszédet az határozza meg, hogy kivonják-e csapataikat Irakból. Az új miniszterelnök, Donald Tusk villámlátogatáson Irakban járt, és nem titok, hogy 2008 végéig hazahívná a katonákat. Az ön fivére, a köztársasági elnök előre jelezte, hogy nem írja alá a hazahívást szorgalmazó jogszabályt. Ön mit tartana helyes lépésnek?
– Lengyelország szövetségesi missziót vállalt, amelyben már csaknem húsz katonánk életét vesztette. Miniszterelnökként kétszer látogattam Irakba az elmúlt időszakban, és láttam, hogy a lengyel kontingens egyre hatékonyabban működik. Az iraki helyzetben is körvonalazódik már valamifajta megoldás, belátható időn belül megtörténhet a diplomáciai rendezés. Nincs értelme most kivonulnunk, inkább az egy-két éven belül esedékes közös megoldásban vagyunk érdekeltek. Ha a rendező államok között lennénk jelen, az erősítené Lengyelország nemzetközi pozícióját. Úgy látom, belpolitikai vonzata is van a hazahívást szorgalmazó lépésnek, nem más, mint a választók felé tett gesztus. Nem hiszem azonban, hogy a kivonulás miatt elmérgesednének a lengyel–amerikai kapcsolatok. – A lengyel–amerikai kapcsolatok másik fontos pillére a rakétavédelmi pajzs, amelyet az Egyesült Államok Csehországba és Lengyelországba kíván telepíteni. A lengyel társadalom nagyobbik része nem támogatja a beruházást. Nem találja a tervet kockázatosnak?
– A rakétapajzs Lengyelországba telepítendő elemei megfelelnek a legmodernebb elvárásoknak, persze nekünk is vannak feltételeink. Fontos látni, hogy a beruházás fokozza az ország biztonságát. Ellene vagyok az olyan megoldásoknak, hogy a telepítési lehetőségért cserébe fizessenek nekünk, mert ez Lengyelországot kiszolgáltatott helyzetbe hozná. Egyenrangú félként tárgyaltunk amerikai partnerünkkel. – Mivel zárultak a tárgyalások?
– A tárgyalások még nem értek véget. A legfontosabb mindenképpen az, hogy Lengyelország szuverenitása ne sérüljön. Nem tartom szerencsésnek az olyan felvetéseket, amelyek a rakétapajzs exterritoriális jellegéről szólnak. – A választások után Vlagyimir Putyin örömét fejezte ki, hogy önök vesztettek. Az orosz elnök bízik abban, hogy a két ország közeledik majd egymáshoz. Időközben az új lengyel kormány gazdasági minisztere arról nyilatkozott, hogy a lengyel energiaszektor az orosz befektetők előtt is nyitva áll. Nem tartja aggasztónak ezeket a jelenségeket?
– Kérdés, hogy a gazdasági miniszter szavait követik-e majd tettek. Putyin elnök öröme elgondolkodtató. Ismeretes, hogy Oroszország a lengyel húsipari termékeket embargóval sújtja. Hosszas tárgyalások eredményeként az unió az embargót kissé a sajátjának is érzi. Fontos, hogy Oroszország hazánkat az unió teljes jogú tagjaként, ne pedig valamiféle különálló országként kezelje. Úgy érzem, ezt máris sikerült elérnünk, a kiharcolt pozíciónkat pedig nem szabadna feladni. – Miként látja Lengyelország és a térség biztonságát az energiapolitika szempontjából?
– Ez talán még az előzőnél is fontosabb kérdés. Ha Lengyelország teljes egészében kiszolgáltatott az orosz energiaszektornak, a szuverenitása csorbul. Vannak olyan uniós államok – két Lengyelországnál jóval kisebb állam – amelyeknél ez máris bekövetkezett. – Magyarországra is gondol?
– Nem, két másik államra. Belpolitikai szempontból talán hiba volt a koalíciós partnernek egy kulcsfontosságú minisztériumot adni, de várjuk ki, milyen tettek követik a szavakat. – Donald Tusk miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a lengyel–német kapcsolatokban új fejezet kezdődik, hiszen az eddigi konfrontatív politikát a konszenzuskeresés váltja majd föl. Ön viszont arról beszélt, hogy egyes kérdésekben a két ország érdekei teljesen eltérnek. Hogyan látja a Balti-tenger mélyén építendő északi földgázvezeték ügyét?
– A gázvezeték ügyében valóban eltérnek az érdekeink, és ezekről nyíltan kell beszélni. Nem elhanyagolható szempont, hogy a Balti-tenger viszonylag kis területű, és egy nagyszabású beruházás könnyen ökológiai katasztrófához vezethet. Minden részletkérdést alaposan mérlegelni kell. Ami a lengyel–német kétoldalú kapcsolatokat illeti, politikai síkon nem voltak rosszak. Államfő fivérem és én is számos alkalommal találkoztunk a kancellárral. Más kérdés, hogy a két ország viszonyát a sajtó miként tálalta. – A miniszterelnök néhány hete elhangzott expozéjában kiemelte, hogy fontos politikai partnereknek tekinti a visegrádi országokat. Tudva, hogy többek között a lengyel és a magyar kormány politikai filozófiája merőben eltér, lát esélyt a szorosabb együttműködésre?
– Az együttműködést az egyes államok másként értelmezik. Érdemes lenne tisztázni, hogy mi legyen a közös nevező. Az Európai Unióban sokkal többet érnénk el, ha négyen együtt lépnénk fel bizonyos kérdésekben, nagyobb lenne a súlyunk, és hatékonyabban tudnánk közös érdekeinket képviselni. Van olyan visegrádi ország, amelyik a külpolitikai súlypontját kifejezetten máshova helyezi. Nem titkolom, hogy Magyarországra gondolok. Ha megvalósulna a közös érdekvédelem, akkor a visegrádi együttműködés nem csak az uniós fikciók sorát gyarapítaná. – Az uniós tagállamok közül szinte Lengyelország az egyetlen, amelyik következetesen támogatja Törökország és Ukrajna teljes jogú tagságát. Nem gondolja, hogy a két ország felvétele halva született ötlet?
– Lengyelország elsősorban Ukrajna teljes jogú tagságában érdekelt. Ennek több stratégiai indoka is van. Persze tisztában vagyok vele, hogy egy ötvenmilliós, meglehetősen szegény országról beszélünk, de Ukrajnának olyan tartalékai vannak, amelyekkel más államok aligha büszkélkedhetnek. Ha nem akarjuk, hogy Európa eltérő érdekek mentén újra kettéhasadjon, akkor elemi érdek Ukrajna felvétele, ráadásul az ügy szorosan összefügg a közös Oroszország-politikával. Értékelni kell a demokrácia útján eddig megtett jelentős lépéseiket, és ki kell nyújtanunk a kezünket Ukrajna felé. Ez a NATO és az Európai Unió hosszú távú stratégiai érdeke is. – Sokat beszéltünk már Közép-Európáról, ami már csak azért is indokolt, mert belpolitikai szempontból igen sok a hasonlóság. Önök rendezni kívánták az átvilágítás törvényi hátterét. A jogszabály márciusban hatályba is lépett, ám az alkotmánybíróság néhány hónappal később számos passzusát megsemmisítette. Számítottak a kudarcra?
– Még hatályba sem lépett a törvény, de újságírók, oktatók, értelmiségiek széles köre máris hevesen támadta. Utána született a bíróság döntése. – Az alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az átvilágítás nem lehet a bosszú eszköze, és csak szigorú jogállami keretek között kerülhet rá sor. Mégis, milyen hibát követtek el a törvény megalkotásánál?
– Naivak voltunk, nem számoltunk azzal, hogy a tudományos élet számos befolyásos tagja aláírt valamilyen nyilatkozatot az akkori titkosszolgálatnál. A nyolcvanas évek elején paradox helyzet állt elő Lengyelországban. Érvényben volt a hadiállapot (a hazánkban használatos szükségállapot kifejezés pontos, eredeti formája – A szerk.), politikai okokból ezrek ültek börtönben, de meglepően sok fiatal oktató vagy diák mehetett külföldre tanulni vagy tanítani. A nyugati egyetemek vonzották a fiatal lengyel értelmiségieket, ráadásul a kinti ösztöndíjak vagy fizetések a többszörösei voltak az itteniekének. A titkosszolgálatok egy aláírásért cserébe máris kiengedték az érdeklődőket. “Akarsz a Humboldton tanulni? Csak egy aláírásra van szükségünk!” – hangzott el gyakran a belügyesek szájából. Magunk sem gondoltuk, hogy ilyen sokra tehető az ilyen módon beszervezettek száma. Persze ez még semmit sem jelent. Nem jelenti azt, hogy ezek az emberek besúgók, ügynökök lettek volna. – Ezek az emberek talán megijedhettek, hogy miután az új törvényt követve kitöltik az együttműködésről szóló nyilatkozatot, úgy tekintenek majd rájuk, mint akik valójában együtt is működtek a titkosszolgálatokkal.
– Pontosan. Ráadásul tudok olyan konkrét személyről, aki a nyolcvanas években rendszeresen szamizdat irodalmat terjesztett, de egy néhány hónapos ösztöndíj miatt mégis aláírt. Ha az új átvilágítási törvényt követve kitöltené az együttműködésre vonatkozó nyilatkozatot, könnyen elbizonytalanodhat, hogy mit is írjon. Ha azt válaszolja, hogy nem működött együtt, de kiderül, hogy mégiscsak ott az aláírása a beszervező okmányon, akkor elköveti az úgynevezett lusztrációs vétséget, amely miatt akár tíz évre is megfoszthatják katedrájától. Ha bevallja, hogy együttműködött, akkor súlyosan csorbul a tekintélye. A már említett okok miatt az értelmiség széles köre egységfrontot képezett az átvilágítási törvénnyel szemben, s így hirtelen nem várt falba ütköztünk. – A lengyel tapasztalatok birtokában mit javasolna a hasonló történelmű, átvilágítási törvény megalkotása előtt álló Magyarországnak?
– Elsősorban azt, hogy nagyon pontosan határolják be az átvilágítandók körét, így a jogalkotó elkerülheti a felesleges pánikot. A precíz megfogalmazás azért fontos, hogy ne érezzék magukat veszélyben azok, akik aláírtak ugyan beszervezési okmányt, de senkinek sem ártottak, nem jelentettek. Különbséget kell tenni a tartótisztek és azoknak a felelőssége között, akik ifjú egyetemistaként tudatlanul aláírták a beszervezési okmányokat. Az utóbbiakat értelemszerűen nem szabad semmilyen eljárásnak kitenni. {In– A Polgári Platform többek között annak köszönheti választási győzelmét, hogy a fiatal szavazókat sikerült mozgósítania, ez önöknek nem sikerült. Érdekli-e egyáltalán ezt a korosztályt az átvilágítás és a közelmúlt történelme? {/I}
– A fiatalok a választópolgárok egyik rétegét alkotják. Az átvilágítás nem pusztán morális kérdés, azzal is tisztában kell lennünk, hogy egy korszak végére teszünk pontot. Az ekkor kialakuló kapcsolat- és érdekrendszerek többek között a privatizációt is befolyásolták. Aki e korszakban bizonyos körökhöz tartozott, olyan előnyökre tehetett szert, amelyekre másoknak esélyük sem lehetett. A le nem zárt kérdések a mai gazdasági és politikai viszonyokra is nagy hatással vannak. Kérdés, hogyan dönt majd a kormány az átvilágítással kapcsolatban. – Milyen ellenzékre számíthat a lengyel kormány?
– A kormány alig kezdte meg munkáját, de világosan látszik, hogy irreálisan túlvállalta magát, máris visszakozik egyes kérdésekben. Kemény és következetes ellenzék leszünk. – Most, hogy nem miniszterelnök, minden bizonnyal nyugodtabb karácsonya lesz. Hogyan készül?
– Ami a 24-ét illeti, díszítem a karácsonyfát, ezt mindig magam szoktam. Este pedig a bátyám családjánál töltöm a szentestét, neki két unokája van. Köztársasági elnök testvérem révén tavaly is élvezhettem a hivatalával járó kiváltságokat, igaz, tavaly sem úgy, mint a miniszterelnök, hanem mint az államfő fivére. – Mi kerül ilyenkor a karácsonyi asztalra?
– Régebben segédkeztem az ételek elkészítésénél, még tésztát is kevergettem. Ki tudja, lehet, hogy még erre is sor kerül. A lengyel karácsonyi hagyományoknak megfelelően halételek kerülnek az ünnepi asztalra, ez akár többfogásos vacsorát is jelent, de szigorúan böjti ételekkel, hús nélkül. Vacsora után pedig közösen megyünk misére. Ebből az alkalomból, az ünnep előestéjén, engedje meg, hogy szeretettel köszöntsem a Magyar Hírlap olvasóit. Pályakép Jaroslaw Aleksander Kaczynski 1949. június 18-án született, Lech Kaczynski államfő ikertestvére. A testvérpár gyermekszínészként vált ismertté Lengyelországban. Jaroslaw a Varsói Egyetemen szerzett jogi diplomát, majd az 1970-es években bekapcsolódott az ellenzéki mozgalomba. Együttműködött a KOR-ral (Munkásvédelmi Bizottság) és a Helsinki Bizottsággal, később az illegalitásba kényszerített Szolidaritás szakszervezet vezetőségi tagja. 1989 után szenátor és parlamenti képviselő, alapítója majd elnöke a Jog és Igazságosság pártnak. 2006. július 14. és 2007. november 16. között a Lengyel Köztársaság miniszterelnöke. Magyar Hírlap
