Haszontalannak nevezte pénteki nyilatkozatában Robert Fico szlovák kormányfő az európai uniós csúcstalálkozókat; a miniszterelnök szerint meg kell reformálni az összejövetelek rendszerét. Fico élénken bírálta az e heti csúcsot megelőző belga-portugál viaskodást, amelynek tárgya az volt, hol rendezzék az állam- és kormányfők találkozóját. “Nem nagyon értem, miért nem Lisszabonban rendezték a csúcsot. Néha olyan érzésem van, hogy a brüsszeli bürokrácia erősebb, mint 27 kormányfő” – mondta.

Az EU új szerződését csütörtökön a portugál fővárosban írták alá az állam- és kormányfők (ehhez azért ragaszkodott a soros elnök mediterrán ország, hogy a dokumentum Lisszaboni Szerződés néven vonuljon be a szervezet történetébe), de a tulajdonképpeni csúcsot végül pénteken Brüsszelben rendezték, így a részvevőknek több ezer kilométert kellett megtenniük, a szlovák kormányfő szerint úgyszólván feleslegesen.

“Szükség lesz rá, hogy foglalkozzunk a csúcstalálkozók hatékonyságának kérdésével. A mai napirenddel sokkal rövidebb ideig is foglalkozhattunk volna, sokkal kevesebb pénzt költve el” – jelentette ki Robert Fico, aki szerint a huszonhetek vezetőinek a jövő márciusban esedékes következő találkozójukon a csúcsértekezletek megszervezéséről is szót kell ejteniük.

DunaTv