A tegnapi fárasztó nap után ma a pozsonyi cserkészeknek Kassáig kell eljutniuk, hogy az ország keleti végébe is elvigyék a Betlehemi Lángot. A palásti Ivánka-kastélyból indulnak, és az ország déli vidékein keresztül jutnak majd el a nagyságos fejedelem sírjához.

December 19-én több mint 200 km-t tettek meg a pozsonyi cserkészek, hogy az előre egyeztetett településekre elvigyék a Betlehemi Lángot. Útjuk során csupa kedves, megértő emberrel találkoztak, akik akkor is kitartottak a várakozásban, ha az eredeti időponthoz képest késtek.

Ma Fülek, Rimaszombat, Szepsi, Borsi, Királyhelmec, Lelesz, Kassa az útirány.