A nagykaposi ifjúságot megfuttatta a Mikulás, miután a helyi diákparlament és szabadidőközpont megszervezte a hagyományos rövidtávú “Mikulás futóversenyt” a kis-és nagydiákok számára, amelynél több mint százötvenen álltak rajthoz.

Az alapiskolás lányok és fiúk, hasonlóan a középiskolások hatszáz méter és két kilométer közti szakaszon mérték össze szuflájukat, hogy ezt követően átadhassák a városvezetés képviselőjének azt a petíciót, amelyben felsorolták, mi mindennel elégedetlenek a tizennyolc éve haldokló, elfásult városban.

A derékig érő járdalyukakat legalább annyira kifogásolta az ifjúság mint azt, hogy semmi kedvük egy alvó, üresen kongó városban meghonosodni.

Az apróságok ebből még mit sem értettek, az ő figyelmüket a lovashintón érkezett Mikulás-fogat, amelyről nem hiányzott az angyalka és ördög sem, de legfőképpen a zsákban rejtlő csecsebecse apróság kötötte le, amelyből néhányuknak jutott is az otthoni “nagymikulás” hírnökeként.

déva, FelvidékMa

Közelebbi ismerkedés…

Az apróságok türelmesen vártak…

Egy kis szívmelegítő a Mikulásnak is jár…

Dolgavégeztével folytatta útját…
(Felvételek: déva)