Egyelőre nem tisztázott, mely határátkelőn sikerült Ukrajnán át külföldre csempészni azt a közel fél kiló dúsított uránt, melyet a szlovák hatóság talált egy ukrán és két magyar állampolgárnál a Lácacséke és Perbenyik közötti határátkelő közelében. Az esetről Mihail Kopcik, a Szlovák Rendőri Szolgálat helyettes vezetője a Pozsonyban rendezett sajtótájékoztatón informálta a médiát. Elmondása szerint a magyar rendőrséggel közösen lebonyolított akciójuk eredményeként fogták el a három gyanúsítottat. Kettőt közülük a magyar bűnüldözők követték figyelemmel. Meg is állították őket, de nem találtak náluk semmit. A harmadik gyanúsított már szlovák területen csatlakozott hozzájuk. A szlovák rendőrök ekkor léptek közbe és fogták el őket. A lefoglalt sugárzó anyag értéke egymillió dollárra becsülhető, mondta el Mihail Kopcik.

Az ügyben folynak a kihallgatások. Nem kizárt, hogy egy nagyobb nemzetközi csempészszervezet nyomára bukkantak. Az urán származási helye még nem tisztázott, de valószínű, hogy valamelyik ukrajnai atomerőműből vagy más szovjet utódállamból lopták.

S miközben a magyar és a szlovák hatóságok uránügyben nyomoznak, a kárpátaljai vámosok és nemzetbiztonságiak figyelmét az ismét nagy mennyiségben érkező premix foglalja le. Az Ungvári Vámhivatal munkatársai által feltartóztatott teherjármű szállítmánya por, granulátum és folyadék halmazállapotú volt. A mintegy 2,5 millió hrivnya értékűre becsült rakományt, mely a megyénken át Oroszországba irányult, a fuvarozó a kísérőokmányokban 11 000 dollár értékűnek tüntette fel, s szigetelőanyagokhoz való adalékanyagként jelezte.

Az ungvári vámosok lefoglalták a jelzettnél mintegy negyvenszer nagyobb értékű rakományt és az azt szállító járművet. A premix sorsáról később döntenek.

Igazi Kárpáti Igaz Szó