Békéscsaba a központja a Kárpát-medencei magyarság körében szerveződő felnőttképzésének, ezért az sem véletlen, hogy csütörtökön négynapos instruktori képzés kezdődött a Békéscsabai Regionális Képző Központban.

Négy napon át képzik Békéscsabán azokat az instruktorokat, akik a Felvidéken, Kárpátalján, a Partiumban, Székelyföldön és a Vajdaságban a magyarság felnőttképzéseinek oktatói lesznek. A Szülőföld Alap, a Pannon Forrás és a Békéscsabai Regionális Képző Központ (BRKK) közösen szervezte a mostani képzési programot. Mint Molnár György, a BRKK igazgatója elmondta az esemény megnyitóján: a cél, hogy az egész Kárpát-medencét lefedő felnőttképzési hálózat jöjjön létre. Ennek előkészítő munkálatai lezárultak, és most a képzéseket vezető oktatók felkészítése érkezett a finisébe. Molnár György jelezte: a Kárpát-medence képzési mintaterület, amelynek eredményeire és tapasztalataira az uniós országok figyelnek. Az igazgató kiemelte, hogy könnyebbséget jelent, hogy a képzésben részt vevők anyanyelvi és kulturális háttere azonos. A Kárpát-medence újra egységes gazdasági tér lett – fogalmazott Molnár György. A képzési célterületek között található a turizmus, az agrár- és vidékfejlesztés, valamint a szociális munka és az egészségügy. Világos, hogy régióspecifikus programokat dolgoztak ki, hiszen más-más igények merülhetnek fel példának okáért a Felvidéken és a Délvidéken – hangzott el. A Pannon Forrás célja az öt országra kiterjedő felnőtt- és szakképzés hálózatának kiépítése, és ennek megerősítése – mondta el megnyitó beszédében Palotás József, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának szakmai főtanácsadója. A Felvidékről, Kárpátaljáról, a Partiumból, Székelyföldről és a Délvidékről érkezett közel harminc instruktor képzése, ezúttal szociális és turisztikai témákban vasárnapig tart.

hír6.hu, FelvidekMa