A középiskolások több mint harmadának már vannak tapasztalatai a kábítószerrel. Legalábis ez derült ki az Irodalmi Információs Centrum felméréséből, amelynek során 18 középiskola 1201 diákját kérdezték meg. A felmérés szerint a megkérdezettek 62,8 százaléka viszont úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nincsenek tapasztalatai a kábítószerrel.

„Nem annyira veszélyesek ezek a százalékok” – értékelt a felmérés vezetője, Peter Valček. A számok mindenesetre szerinte is azt mutatják, hogy a kábítószer mint az egyik jelentős negatív kortünet, mélyen érinti a középiskolás ifjúságot. Ugyanakkor csak néhány év eltelte és a vizsgálat megismétlése után lehet majd messzemenő következtetéseket levonni, tehát, hogy a helyzet rosszabbodik, netán javul, összegezte Valček.
A felmérés eredménye szerint a 15-19 év közötti diákok 14,5 százaléka már többször is kipróbálta a kábítószert és 5,4 százalékuk rendszeres kábítószer-fogyasztó. A megkérdezett fiatalok 17,3 százaléka válaszolt úgy, hogy csak egyetlen alkalommal próbálta ki a drogot.
Maga a felmérés egyébként az olvasási szokásokat is viszgálta, a kapott eredmények alapján azok a diákok, akik rendszeresen olvasnak, illetve művelődnek, nem mutatnak érdeklődést a kábítószerek iránt. A szakértők abban egységesen megegyeznek, hogy elsősorban az unalom és a semmittevés a legjobb táptalaj a kábítószerezéshez.
Ugyanakkor a középiskolások a játékautomaták iránt kevésbé érdeklődnek mint a drogok iránt – ez szintén a felmérésből derült ki. A megkérdezettek mindössze egy százaléka mondta azt, hogy gyakori látogatója a jétékautomata-termeknek.
ČTK, Pravda, FelvidékMa

Kapcsolódó cikkek:

A falvak sem mentesek a kábítószeres bűnténytől

Prága, az európai narkó központja?!