Robert Fico egy év után újból letette voksát a kommunista Kuba mellett, miután újfent megtiszteli a pozsonyi kubai követség recepciós svédasztalát, írja a Pravda internetes portálja.

Történik mindez néhány nappal azután, hogy Ivana Kullová szlovák emberjogi aktivistát havannai földreszállása után äjbĺ felszállították a repülőgépre, mivel szerepelt a „kubai feketelistán“.

Fico azzal mentegetőzött, hogy más követségekre is eljár, miért ne menne akkor a kubaira, ezzel csupán szimbolikus tiszteletét teszi az adott állam előtt. „Megszakítottuk Kubával a diplomáciai kapcsolatot?“, tette fel az érdeklődő újságíróknak a kérdést, miután azok megjegyezték, hogy miért nem utasította vissza a meghívást. Például a csehek nem vesznek részt olyen államok díszebédjén, amelyek nem tartják tiszteletben az emberi és polgári jogokat, közéjük tartozik Kuba is, írja a portál.

 

Miközben a múlt évi hasonló rendezvény csak háttérinformációból tudódott ki, idé a kormányhivatal demonstratívan bejelentette, hogy a kormányfő és kísérete a pozsonyi kubai felségterületre látogat. Martin Bútora diplomata szerint Ficonak nem kéne a kubai ünnepségekre menni, többek közt a három napja történt kiutasítás miatt, jegyezte meg.

 

A legfelsőbb méltóságok egyébként se járnak ilyen rendezvényekre, hanem alacsonyabb szintű képviselőket küldenek maguk helyett, jegyezte meg Bútora volt nagykövet.

déva, FENET, Felvidék Ma