Tegnap, azaz 2008. január 20-án, hirdette ki a Palóc Társaság a Magyar Kultúra Napja pályázat eredményét a budai Magyar Kultúra Alapítvány székházában mintegy száz résztvevő előtt.

Halász Péter a pályázat hasznosságáról, a résztvevő fiatalok becsülendő hozzáállásáról fejtette ki gondolatait. A dolgozatokat Kolczonay Katalin egyetemi tanár értékelte. A dolgozatok közül párat maguk az írók olvasták fel. A legjobb pályamunkák szerzői nyári táborokban való részvételi jogot nyertek a Rákóczi Szövetség, a KEHOFA és a Palóc Társaság felajánlása révén, valamint Itthon – , Tábortűz – és Honismeret-előfizetést és könyvcsomagokat vehettek át.
MAGYAR KULRÚRA NAPJA PÁLYÁZAT – EREDMÉNY

A Magyar Kultúra Napja tiszteletére 12. alkalommal meghirdetett pályázatra összesen 179 dolgozat érkezett. Ebből 146 pályaművet küldtek az alapiskolások, 33 a középiskolás dolgozatok száma. A pályázaton három ország fiataljai vettek részt. A Kárpát-medence 48 iskolájában foglalkoztak a tanulókkal a felkészítő tanárok. Ezek közül 32 az alap- vagy általános iskolák száma és 16 a középiskoláké. A Felvidéken 20 alap- és 6 középiskola, összesen tehát 26 intézmény, Magyarországon 8 általános és 8 középiskola, tehát összesen 16, míg a Délvidéken 4 általános és 2 középiskola, vagyis összesen 6 iskola kapcsolódott be.

I. Felvidéki alapiskolák:
Pázmány Péter MTNYA – Vágsellye, Kazinczy Ferenc MTNYA – Tornalja, Kodály Zoltán MTNYA – Dunaszerdahely, Tompa Mihály MTNYA – Dubovec, MTNYA – Torna, Széchenyi István MTNYA – Felsőszeli, Kodály Zoltán MTNYA – Galánta, Corvin Mátyás MTNYA – Somorja, Munka Utcai MTNYA – Komárom, Eötvös Utcai MTNYA – Komárom, MTNYA – Marcelháza, MTNYA – Alistál, Szemerényi Károly MTNYA – Tardoskedd, MTNYA – Tallós, Balassi Bálint MTNYA – Ipolynyék, Fegyverneki Ferenc MTNYA és Nyolcosztályos Gimnázium – Ipolyság, Czuczor Gergely MTNYA – Érsekújvár, MTNYA – Felsőpatony, Pongrácz Lajos MTNYA – Ipolyság, Hetényi János MTNYA – Ekel.

Magyarországi általános iskolák:
Kazinczy Ferenc ÁI – Encs, Dózsa György ÁI – Apátfalva, Gróf Apponyi Albert ÁI és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény – Jászjákóhalma, Mátray Gábor ÁI – Nagykáta, Fekete István ÁI – Lepsény, Gárdonyi Géza ÁI – Dunaújváros, Belvárosi ÁI – Jászberény, Radnóti Miklós ÁI – Mór.

Délvidéki általános iskolák:
Samu Mihály ÁI – Péterréve, J.J. Zmaj ÁI – Magyarkanizsa, Hunyadi János ÁI – Csantavér, Ady Endre Kísérleti ÁI – Kishegyes.

II. Felvidéki középiskolák:
Ipari Középiskola – Komárom, Nyolcosztályos Gimnázium –Párkány, Marianum Egyházi Iskolaközpont és Gimnázium – Komárom, Összevont Középiskola – Ipolyság, Kereskedelmi Magánakadémia – Hidaskürt/Bátorkeszi, Szolgáltató és Kézművesipari Szakképző Magánközépiskola – Gúta.

Magyarországi középiskolák:
Balassi Bálint Gimnázium – Balassagyarmat, Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium – Csurgó, Református ÁI és Gimnázium – Tiszakécske, Zrínyi Ilona Gimnázium – Miskolc, Jedlik Ányos Gimnázium – Budapest, Szinnyei Merse Pál Gimnázium – Budapest, Weöres Sándor Gimnázium – Budapest, Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium –Jászberény.
Délvidéki középiskolák:

Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont – Magyarkanizsa, Egészségügyi Szakközépiskola – Törökbecse.
A dolgozatokat tanárokból és tanárjelöltekből álló bírálóbizottság értékelte élén Kolczonay Katalin egyetemi tanárral.

Végeredmény:

ALAPISKOLÁSOK

Kiemelt I. díj: Szomolai Csilla, Felsőszeli
Különdíj: Czirók Patrik, Ekel

Németh István, Ekel
Szilágyi Orsolya, Ekel
Csoportos I. díj: Baráth Réka, Magyarkanizsa
Barkóczi Beáta, Magyarkanizsa
Berec Sára, Magyarkanizsa
Bicskei Kata, Magyarkanizsa
Bús Gábor, Magyarkanizsa
Ladóczki Fanni, Magyarkanizsa
Sarnyai Judit, Magyarkanizsa
II. díj: Keszler Zoltán, Felsőszeli
Kún Emese, Somorja
Mezei Gábor, Péterréve
Pék László, Tallós
Turcsányi Eszter, Tornalja
Varga László, Apátfalva

III. díj: Brédi Viktor, Tardoskedd
Juhász Egon, Kishegyes

Kancsár Larissa, Kishegyes
Magó Ádám, Kishegyes
Miljkovic Dejan, Kishegyes
Renczés Dóra, Felsőszeli
Váradi Krisztina, Dunaújváros
Dicséret:
Bialkó Bianka, Encs
Bošnjak Tamara, Magyarkanizsa
Dulka Gabriella, Törökbecse
Hegedűs Tamás, Magyarkanizsa
Hromada Attila, Alistál
Molnár Adrien, Nagykáta
Molnár Dóra, Felsőszeli
Nagy Boglárka, Felsőszeli
Szögi Blanka, Magyarkanizsa
Vargha György, Nagykáta
Veréb Helga, Csantavér

KÖZÉPISKOLÁSOK

I. díj: Csicsay Áron, Párkány

Kurdy Éva, Párkány
Mocsi Gergő, Párkány
Sántha Norbert, Komárom

II. díj: Deminger Csilla, Komárom

Mészáros Attila, Ipolyság
Ugri Csaba, Magyarkanizsa
Zsoldos Viktor, Magyarkanizsa

III. díj: Jánosa Titusz, Csurgó
Horváth Gábor, Komárom
Király Bernadett, Komárom

Szinek Viktória, Párkány
Elismerő-díj: Vinkler Zsuzsanna, Párkány
Dicséret:
Buda Márton, Miskolc
Gál Anikó, Budapest
Horesnyik Ervin, Komárom
Juhász Erzsébet, Budapest
Komlósi Roland, Komárom
Majoros Barbara, Miskolc

Valamennyi helyezett és dicséretben részesült pályázó emléklapot, a Palóc Társaság falinaptárát kapja a díjakon felül. A nyerteseket felkészítő tanárok köszönőlevelet és jutalomkönyvet kapnak.
Valamennyi alap- és középiskolás pályázónk nyertesnek tekintheti magát. Magvas gondolatokat tartalmazó, szépen megírt dolgozataikkal bizonyították magyarságukat és azt, hogy édes anyanyelvükre mint megőrzendő és fejlesztve továbbadó kincsre tekintenek. A Palóc Társaság őszinte köszönetet mond mindezért! Isten áldja őket, szüleiket és tanáraikat!

Pályázatunk győzteseinek díjazását a következő támogatóink biztosították:
Magyar Kultúra Alapítvány, Jobbágy Károly Alapítvány, Rákóczi Szövetség, KEHOFA- Egyesület – Kevermes, Trianon Társaság, Honismereti Szövetség, Honismeret, Kráter Műhely Egyesület, Palócföld Szerkesztősége, Madách Irodalmi Társaság, Lítea Könyvesbolt és Teaház, Madách Imre Városi Könyvtár – Balassagyarmat, Molnár-könyv – Dunaszerdahely, Itthon Szerkesztősége – Pozsony, Tábortűz Szerkesztősége – Pozsony, Balázs Katalin.
Köszönjük támogatóinknak, hogy segítik a Palóc Társaság magyar nemzeti kultúrát őrző és ápoló tevékenységét.

Palóc Társaság