euro06

 Ivan Gašparovič köztársasági elnökkel folytatott pozsonyi megbeszélése után Václav Klaus cseh államfő reményét fejezte ki, hogy az euró bevezetése nem fékezi az ország gazdasági fejlődését.

Hozzátette, Csehország mérlegelte a kérdés előnyeit és hátrányait, és úgy döntött, vár még az uniós valuta  bevezetésével. Közgazdászként úgy véli, a döntés rendkívül merész lépés, mert ismerni kell a következményeket. A két államfő a mai találkozón
értékelte a kétoldalú kapcsolatok alakulását. A találkozót követően Robert Fico kormányfő fogadta a cseh vendégeket, majd a két államfő a pozsonyi Tomášikova utcai gimnázium végzőseivel az európai integrációról, a schengeni övezetbe való belépésről és az euró bevezetéséről folytatott eszmecserét.

 

Pátria, FelvidékMa