A kormány szerint az egészségügy adósságainak felszámolása érdekében létrehozott Veriteľ részvénytársaság rövid távon ugyan pozitív eredményeket ért el, de nem sikerült teljesen megszüntetnie az adósságokat.

A kabinet mai ülésén erről elfogadott jelentés azt sem zárja ki, hogy a 2003-ban alapított és 2006-ban felszámolt részvénytársaság korrupt közegben fejtette ki a tevékenységét. A kormány ma elfogadta azt az akciótervet is, amely a schengeni határőrizeti rendszer működésével függ össze. A fő prioritások közé a jövőben az ukrán-szlovák határ műszaki létesítményeinek befejezése, a nemzetközi repülőterek termináljainak bővítése, valamint a rendőrök szakmai és idegen nyelvi tudásának fejlesztése tartozik. Az akciótervből kiderül egyebek mellett az is, hogy Szlovákiának a schengeni térséghez való csatlakozása eddig mintegy két és fél milliárd koronát emésztett fel.

Pátria Rádió