21
Rendes önkormányzati ülését tartotta február 21-én Dunaszerdahely Város Önkormányzata. Az ülés az interpellációkkal kezdődött, melynek során Zirig Ferenc képviselő felvetésére szavazta meg a testület azt a határozatot, mely szerint ezután a városban csak a városháza által megbízott szervezet helyezhet el plakátokat.
Ezután elfogadták a városatyák a 2008-as évi költségvetést. Keszegh Pál, a pénzügyi bizottság elnöke elmondta, hogy a tavalyi évben megspórolt pénzeket a város beruházásokra kívánja fordítani. Független képviselői javaslat érkezett a tavaly nagy port kavaró, de máig a működését meg nem kezdő NFG1 támogatására. A beterjesztő Antal Ágota jelezte, hogy az NFG1 hivatalosan nem igényelt pénzt, de kérnének, „Tényleg az ő hibájuk, hogy nem kértek pénzt” – mondta. Az NFG1 számára a pályázó és támogatott szervezetek rovására, pályázat beadása nélkül kért a képviselő asszony támogatást. A szerveződés a Csemadok égisze alatt működik, a Csemadok részesült költségvetési támogatásban az idei évben is. Pázmány Péter polgármester jelezte, hogy: „Az NFG1 a helységet ingyen megkapja, ha végre elkezdi a működését”.
A telekeladásokat érintő programpontoknál éles vita bontakozott ki egy, a Kondé püspök utcáján fekvő ingatlanra beérkezett javaslatról. A pályázó cég kidolgozott projektje került a képviselők elé. Néhányan az alacsony vételárat nehezményezték. Erre többen bekiabálásokkal annak emelését kérték. Hajdú képviselő ad hoc terjesztette be egy vállalkozó ismerőse kérvényét, aki szintén megvásárolná a telket. A vitát a polgármester zárta le. A testület versenytárgyalásra bocsátotta a szóban forgó ingatlant.
A Southerm esetében a képviselők visszaállították az eredeti állapotot, mely szerint a város nem válik meg a cégben a saját üzletrészétől.
2007. december 1-től a szlovák törvényhozás megszüntette a parkolási díjak helyi adók formájában történő szedését. Egyesek szerint a törvénymódosítással a parlamenti lobbi elérte, hogy magánvállalkozók szedjék a településeken a parkolási díjat. Ez sokak szerint pénzügyi spekulációkra ad okot. Egyik független képviselő asszony, mint az ülésen elhangzott, maga is vállalkozás létrehozását javasolta volna a jövőben. Ebben az esetben a bevétel jó részétől elesett volna a város, így annak lakosai is. A parkolásért fizetett pénz, a testület jelen döntése szerint, ezentúl bérleti díjként kerül a városkasszába. „Kár lesz ezután a parkoló automatákra óvszert húzni”- kiabálta az egyik képviselő, utalva a helyi „ellenzéki” sajtó, sokak szerint törvénytelen felhívására.
Döntés született arról is, hogy a városi rendőrség csak azokra a gépjárművekre tehet kerékbilincset, melyek tilosban parkolnak.
FelvidékMa