Nem fejeződtek be a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt problémái azzal, hogy a központi elnökség a Pozsonyi kerületben feloszlatta 32 helyi szervezetét. Öllős László politológus azt nyilatkozta, hogy a párt válsága tovább folytatódik.

A legnagyobb gondok Ivan Štefanec képviselő szerint a fővárosban várhatók, mivel a tagok érzelmi alapú döntéseket hoznak. Kérdéses az is, hogyan akadályozhatja meg Mikuláš Dzurinda elnök, hogy visszatérjenek azok, akiktől korábban meg akart szabadulni. Valentín Mikuš volt kerületi elnök ugyanis azt nyilatkozta, hogy a kizárt tagokkal együtt vissza akar térni a pártba. Mikuš azonban azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy többen is elhagyják a pártot. Az SDKÚ nyolcezer regisztrált tagja közül 1 100-an éppen a Pozsonyi kerületben élnek.

A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt a pozsonyi kerületi szervezetben lévő ellentétek után úgy döntött, feloszlatja a kerület helyi szervezeteit. A párt vezetője, Mikuláš Dzurinda szerint csak az eddigi struktúrát szüntették meg, a tagságot viszont nem, mivel a kerület pártstruktúrája működésképtelen és megszegik a szabályokat. A pártelnök elképzelhetőnek tartja azt is, hogy egy ilyen döntés rövid távon ugyan meggyengítheti a pártot, viszont hosszútávon megerősíti. „Néznünk kellett volna, hogyan forgácsolódik szét az SDKÚ?“ – tette fel a kérdést a párt első embere.

Az SDKÚ-DS központi elnöksége még március 8-án függesztette fel a tagságát a Megérett az idő a változásra című felhívás 14 aláírójának, akiknek további sorsáról a pártbíróság és a kerületi konferencia lett volna hivatott dönteni. A pártbíróság döntéséről az érintettek csak az ünnepek után szereznek tudomást, a kerületi konferencia pedig nem volt határozatképes, mert a küldöttek a vétkeseknek kikiáltott tagok mellé álltak.

Az SDKÚ vezetősége a volt kerületi vezőknek felrója a korábban megbeszélt játékszabályok megsértését, amikor sajtónyilvánosságra bocsátották a párton belüli feszültséget.
Dzurinda elutasította azokat a felvetéseket, melyek szerint megsértette volna a demokratikus elveket, amikor kizáratta a pártból a 14 rebellist. A párt alelnöke, Ivan Mikloš pedig értelmetlennek tulajdonította azokat a feltevéseket, mely szerint uralni szeretné a párt pozsonyi szervezetét.

Pátria, Felvidék Ma, sk