A legközelebbi húsvét alkalmával már várhatóan zárva marad a boltok többsége. A törvényjavaslatot a három kormánypárt és a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői is támogatják.

Húsvétvasárnapon kívül karácsony és újév napján is zárva maradnak majd a boltok, míg karácsony vigíliáján tizenkettőkor zárnának az üzletek. A javaslat szerint a benzinkutak, a gyógyszertárak, a tömegközlekedéshez kapcsolódó üzletek és az emléktárgyakat árusító boltok az ünnep alatt is nyitva tartanának. A KDH ezenfelül azt szorgalmazza, hogy minden vasárnap zárva legyenek a boltok. A törvény elfogadását követően várhatóan nyáron lép érvénybe.

A kereszténydemokraták már korábban is javasolták egy ilyen törvénynek az elfogadását, azonban nem kapott a parlamentben kellő támogatást. A javaslat ellenzői akkor azzal védekeztek, hogy aki nem akar ezeken a napokon vásárolni, az úgysem megy az üzletbe és a vasárnap egy részét templomban, az istentiszteleteken tölti, illetve a családjának szenteli az idejét. Aki viszont ekkor akar vásárolni, annak maradjon meg továbbra is ez a lehetőség.

Pátria, Felvidék Ma, sk