A húsvét ünnepe akarva-akaratlanul megmelegíti az ember szívét és reménységgel tölt el. Nem hiszem, hogy pusztán amiatt, hogy látva a természet megújulását, mindannyian örvendezünk a tél letűntének, hanem van a húsvétnak egy megmagyarázhatatlan, lélekre ható ereje.

Ez a feltámadás tényéből táplálkozik. S míg a húsvétot, mint ünnepet szeretjük és várjuk, a lényeg viszont mintha egyre kevésbé lenne erőt adó és életet teremtő. Ez alól nem kivétel még a templomos, magát hívőnek tartó ember sem.
A feltámadás ténye ugyanis nehezen volt elfogadható az akkori korban is, amikor Jézus élt, és nem igazán tud mit kezdeni vele a ma embere sem. Sokan vannak, akik egyenesen elutasítják. Csak az a
furcsa, hogy míg a feltámadásról a Szentírásban próféciákat olvashatunk, szemtanúk szólalnak meg, jelek vannak, addig egyre többen kezdenek hinni a meséknek és az emberi kitalációknak. Ilyen például a lélekvándorlás, a nirvána, vagy a beleolvadás a nagy világlélekbe. Teljes mértékben igaz az, amit Pál apostol ír Timóteusnak, hogy lesz idő, amikor „…az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez odafordulnak“ (2Tim 4, 4). A mi bizonyosságunkat a feltámadásba és az örök életbe Isten adja kegyelemből, hit által, mindazok bizonyságtételén keresztül, akik találkoztak az élő Jézussal. Már a nyitott sírról szóló híradásnak is bizonyosságot kell ébresztenie bennünk, hisz amit a szemtanúk elmondtak, az nagyon egyszerű és világos, viszont amit akkor Jézus ellenfelei állítottak, vagy amit a sírt őrző katonák szájába adtak, bizony nagyon sántít.
Máté evangéliuma 28. fejezetében olvashatunk arról, hogy a hét első napján, amikor asszonyok mentek a sírhoz, nagy földindulás lett, és egy angyal jelentette a feltámadás tényét a Jézus testét keresőknek. A katonák megrémültek, bementek a városba, hogy megjelentsék a főpapoknak mindazt, ami történt. A főpapok pénzt adva a katonáknak rávették őket arra, hogy mindenkinek ezt mondják: „Az ő tanítványai
odajövén éjjel, ellopták őt, mikor mi aluvánk“ (Mt 28,13) Milyen gyönge kísérlet az igazság leplezésére. Hisz abban a korban, ha egy őr az őrhelyén elaludt, halálbüntetést vont maga után. Emellett ha valóban ellopták volna Jézus testét, miért nem kutattak utána. Ehhez már abban a korban is megvoltak a hatalmat gyakorlók megfelelő eszközei. Nem nyomoztak, mert lehetetlen volt nyomozni! Jézus többszöri megjelenése viszont bizonyosságot teremtett a tanítványok szívében arról, hogy mindaz, amit Jézus mondott, teljesen igaz. Pál leírja a kételkedő korintusiaknak, hogy megjelent Kéfásnak, ezután a tizenkettőnek, majd ötszáz tanítványnak egyszerre. Megjelent Jakabnak, az apostoloknak, s utoljára magának Pálnak is megjelent. Jézus feltámadása tehát teljes bizonyossággal megtörtént. Pál apostol evangéliumnak, örömüzenetnek mondja, amely által üdvözülünk. Ha tehát minden kétséget kizáróan van üdvösség és feltámadás, akkor igaz az, amiről János apostol is bizonyságot tesz evangéliumában: „…eljő az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, és kijőnek: akik a jót cselekedték, az élet feltámadására; akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.“ (Jn 5,28-29)
Mindennek tehát megvan életünkre nézve a hatása. Hisz ennek alapján egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan éljük életünket. Lehet mindettől elfordulva, mindezt tagadva, csak a mindennapoknak élni. Lehet csak önmagunkra tekinteni, csak a saját magam javát akarni, a jövővel nem törődni. Az ilyen élet öncélú, önmagának való élet, amely képtelen a szolgálatra. Vagy lehet mindezt nyitott szívvel fogadni, életünket ennek fényébe állítani, s minden cselekedetemmel, beszédemmel, a másikhoz való viszonyulásommal szolgálni azt, hogy ez az örömüzenet mindenkihez eljusson, távlatokat nyisson, félelmet űzzön, sebeket gyógyítson és reménységet adjon. Csak ez által válik földi életünk értelmessé, céltudatossá, így válnak a földi javak is Istentől kapott drága ajándékká, amikkel szabad élnünk önmagunk és mások javára.
A feltámadás üzenete tehát mindenkit döntésre kényszerít: a feltámadásba vetett hittel és bizonyossággal, megfelelő céllal és reménységgel akarom-e élni életemet, vagy céltalanul és reménytelenül várni az ismeretlen jövendőt?

Református Újság, 2007/Fazekas László