Egyre nyilvánvalóbb, hogy az ellenzéki pártok kit támogatnak majd a köztársasági elnöki posztért folyó megmérettetésben. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt Iveta Radičová jelölését támogatja, akinek semmiféle kifogása sincs a Kereszténydemokrata Mozgalom feltételei ellen.
A kereszténydemokraták ugyanis csak azok elfogadása után hajlandók támogatni Radičovát. Hogy végül melyik jelölt támogatása mellett voksolnak, arról még nem dötöttek sem a kereszténydemokraták, sem a Magyar Koalíció Pártjának a képviselői.
Az SDKÚ-DS elnökjelöltje a nyilvánosság előtt is kijelentette, hogy támogatja a hagyományos családmodellt és az élet védelmét annak fogantatása pillanatától, ami egyben a kereszténydemokraták támogatásának a feltétele is. Ennek ellenére a KDH elnöke, Pavol Hrušovký nem mondott egyértelmű igent Iveta Radičová jelölésére.
A koalíciós pártoknál viszont ennyire még nem egyértelmű, hogy kit támogatnak majd. A kormányzó Smer a jelenlegi köztársasági elnök mellett teszi le voksát, hozzájuk csatlakozik a Szlovák Nemzeti Párt is. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom viszont szeretné megnyerni elnöküket, Vladimír Mečiart, hogy jelöltesse magát, mert megérdemli.
A pártelnök viszont még vár arra, hogy meggyőzzék a jelölést illetően.
Az elnöki posztért a következő év júniusában küzdenek meg a jelöltek. Egyelőre a legnagyobb támogatottságot a jelenlegi köztársasági elnök, Ivan Gašparovič élvez.
TA3, FelvidékMa, sk
Kapcsolódó cikkek:
A kereszténydemokraták feltételekhez kötik Iveta Radičová támogatását