A Kereszténydemokrata Mozgalomból kilépett négy parlamenti képviselő Konzervatív Párt néven alakít új politikai szubjektumot. Vladimír Palko, František Mikloško, Pavol Minárik és Rudolf Bauer egyelőre nem erősítette meg az egyik internetes portál értesüléseit, de nem is cáfolta.

Vladimír Palko csupán annyit mondott, hogy kellő időben mindent a nyilvánosság elé tárnak. Pavol Minárik nem zárta ki, hogy folynak bizonyos tárgyalások arról, kik támogathatnák még őket a KDH-ból.

A KDH képviselőit meglepte négy kollégájuk távozása. Mária Sabolová frakcióvezető és Július Brocka alelnök szerint a mozgalom kitartott korábbi eszmerendszere mellett.
Anna Záborská euroképviselő rossznak tartja a döntést, szerinte a tömörülésen belül is nagy lehetőség volt egy új irányzat kialakítására. Berényi József MKP-alelnök úgy véli, a képviselők távozása átmenetileg meggyengítheti az ellenzék helyzetét.

František Mikloško, Vladimír Palko, Rudolf Bauer és Pavol Minárik pár nappal ezelőtt azért léptek ki a Kereszténydemokrata Mozgalomból, mert mind a négyen arra az elhatározásra jutottak, hogy a KDH megújíthatatlan. Véleményük szerint a párton belül politikai pragmatizmus és opportunizmus uralkodik. Már nem akarnak a mozgalomban lenni, ahol olyan ideológusok vannak, mint Brocka, Fronc és Sabolová, ahol az elnök, Pavol Hrušovký képtelen bármiről is kifejteni a véleményét és csak a saját pozícióját védi – nyilatkozta korábban František Mikloško. A képviselők a KDH frakcióját is elhagyták.

Vladimír Palko elmondta, hogy mi volt a fő ok, amiért idegenekké váltak a párt számára. Mind a négyen tiltakoztak az ellen, hogy a kereszténydemokraták koalícióra lépjenek a Smerrel, amelyről a párt Hrušovský vezetésével gondolkodott is.

„Ma már mindenki látja, hogy igazunk volt, annak ellenére a Kereszténydemokrata Mozgalom nem ismeri el a hibáját. Hogyan élhetünk egy ilyen opportunista és cinikus környezetben?“ – tette fel a kérdést Palko.

„A kerületi titkárok szófogadók és nem szófogadók, jó és rossz kereszténydemokraták, akikkel úgy alakítják a párt arculatát, hogy teljesen lehetetlen a visszatérés a normális kerékvágásba – mondta František Mikloško a mozgalmon belüli légkörről.

Pátria, Felvidék Ma, sk

Kapcsolódó cikkek:

 

Referendumot akarnak a Lisszaboni Szerződésről
Nyugodtak a kereszténydemokraták
Az SDKÚ és a KDH új arcokat keres, a vezetők kicserélése azonban még nincs programon
Fico és az aranyhal avagy a varázslatos jobboldal – a Pravda cikke
A volt kereszténydemokraták új pártot alapítanak
Hrušovský nem mond le a KDH elnöki posztjáról
A KDH képviselőit meglepte négy kollégájuk távozása
Kettészakadt a Kereszténydemokrata Mozgalom
Mikloško, Palko, Minárik és Bauer elhagyják a kereszténydemokratákat