Ma délelőtt, a Csemadok pozsonyi székházának nagytermében a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a Magyar Koalíció Pártja és a Via Nova Ics közös sajtótájékoztatót tartott az új szlovák oktatási törvényről. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy egy közös állásfoglalást már eljuttattak a kisebbségi tanács tagjai Dušan Čaplovič kormányalelnöknek (az állásfoglalás itt olvasható), amelyben Szarka László, Hrubík Béla és A. Nagy László tiltakoztak az új oktatási törvény miatt.
Hrubík Béla, a kisebbségi tanács tagja elmondta, amennyiben a szlovák kormány nem tartja be a status quot, és nem módosít az oktatási törvényen, a jelenlévő civil szervezetek készek tiltakozó nagygyűléseket szervezni Dél-Szlovákia nagyobb városaiban.
Pék László, az SZMPSZ elnöke elmondta, hogy az iskolaügyi minisztérium nem vette figyelembe a magyar pedagógusok észrevételeit a jogszabály megalkotásakor. Kifejtette, botrányos volt a magyar iskolákban a kilencedikesek monitoring tesztje. Helytelenül fordították le magyar nyelvre a kérdéseket, így azok nehezen voltak értelmezhetőek, nem voltak egyenlő esélyeik a szlovák és a magyar tanulóknak a teszt megírásakor. Probléma, hogy a törvényben foglaltak szerint a tanfelügyelőknek a szlovák nyelv tökéletes ismeretére van szüksége, arról viszont nem rendelkeznek, hogy a nemzetiségi iskolák nyelvét is ismernie kéne.
Az új oktatási törvény arról rendelkezik, hogy a szlovák nyelvórák száma nem lehet kevesebb, mint a magyar, közben folyamatosan arról beszélnek, hogy a magyar nyelvórákat csökkentenék, a szlovákot pedig növelnék – mondta Szigeti László, az MKP oktatáspolitikusa. Meglátásuk szerint nem a szlovák nyelvórák számát kell növelni, hanem az oktatás minőségén kell javítani. Modern és praktikus tudást kell biztosítani a diákoknak.
A sajtótájékoztatót tartó szervezetek azt várják el Ján Mikolaj oktatási minisztertől, a kormánytól, illetve a parlamenttől, hogy demokratikus és az európai normáknak megfelelő jogszabályt dolgozzanak ki és fogadjanak el. Szigeti kiemelte, az a cél, hogy a magyar tanítási nyelvű oktatási intézmények jól működhessenek.
Mézes Rudolf, a szülői szövetség elnöke emlékeztette a jelenlévőket, hogy alig 10 évvel ezelőtt is az összefogásnak volt köszönhető, hogy megmenekültek a magyar oktatási intézmények.
A jelen lévő szervezetek képviselői bejelentették: megalakult az országos koordinációs tanács, amely a polgári engedetlenség formáit tekintetbe véve fogja eldönteni, hogyan tiltakozzanak majd az új oktatási törvény ellen, amennyiben arra szükség lesz. Az a céljuk, hogy a jogszabály ne kerüljön a parlamentbe vitára, hanem dolgozza át az iskolaügyi minisztérium.

ncs