Simon Zsolt (a képen), az MKP parlamenti képviselője volt a „sztárvendége” a Pátria Rádió szombati beszélgető műsorának, majd egy nappal később – alighanem hattyúdalként – „elénekelte” monológját két szlovák televízió politikai műsorában is.
A Simon-monológ tartalma körülbelül ebből áll: a választópolgárok érdekeit képviseli, petíciókat szervez, gyorsforgalmi utakért harcol. Szabad, (anyagilag) független emberként nincs rászorulva a parlamenti fizetésre. Csáky Pál alkalmatlan az elnöki tisztségre, Duray csakúgy, Bugár nem akar elnök lenni és ő sem.
Hol itt a kabaré? Simon olyan sorba próbálta állítani magát, amelyben ő csak látványosan kilógó kivétel lehet. Semmilyen adottsága nincs, ami alkalmassá tenné őt a pártvezetésre. Nem azért, mert a másik három személynek mind van pártvezetői múltja, hanem mert Simont tekintve szó sincs pártbéli támogatottságról (ami pl. Csáky Pál esetében egyértelműen), szakmai felkészültségről (amit pl. Duray Miklósnál még annak kritikusai is elismernek), sem pedig választópolgárok körében szükséges (el)ismertségről (mint pl. a mai napig népszerű Bugár Bélával).
A rádióműsor komáromi telefonálója nagyon találóan mondta: „Simon nem képvisel mást, mint a maga szubjektív elképzelését.”. Igaz (ne hallgassuk el!), hamarosan egy rimaszombati hallgató is szólásra jelentkezett, aki Simon nagyságát ecsetelte, de míg a komáromi telefonáló úgy kezdte, „Jó napot kívánok, Nagy István vagyok …”, addig a Simon védelmében szóló telefonáló a nevét nagyon ügyesen „elfelejtette” közölni. Minden bizonnyal nem véletlenül…
Simon Zsolt egy éve próbálja bomlasztani a párt egységét. Nem csapatjátékos, magánakcióihoz – valószínűleg nagy bánatára – hiába próbálta „becserkészni” Bugár Bélát, aki eddig nem mutatott hajlandóságot a Simon által felkínált „politikai öngyilkosságokra” (mint. pl. – egy tavalyi, ugyancsak vitatott közvélemény-kutatással „alátámasztott” – új magyar politikai párt létrehozásához). Simon most nagy ívű kezdeményezésekkel próbálja felhívni magára a figyelmet a választópolgárok előtt, akik joggal kérdezhetik, miért nem jellemezte ez őt minisztersége alatt? De abból az időszakból inkább a „gyanús” dotációk folyósításai maradtak a mai napig is emlékezetesek.
Az MKP etikai bizottsága dönt arról, hogy Simon Zsolt tevékenysége vajon nem ellentétes-e a párt alapszabályával. Mindenesetre az MKP ugyancsak toleráns pártként mutatkozik ez esetben is, hiszen egy Dzurinda, egy Mečiar vagy egy Fico vezett pártban már az első zendülési jelek után kíméletlenül útilapot kötöttek volna a rebellis talpára. Hogy az MKP nem így tett? Hát úgy tűnik, Csáky Pál ebben sem hasonlít az előbb említett három „úriemberre”. Mindenki maga döntse el, ez vajon baj-e?
Oriskó Norbert
