Október hatodika az aradi vértanúk és a mártír első felelős magyar miniszterelnök kivégzésének gyásznapja. A szabadságharcot orosz szuronyok segítségével térdre kényszerítő fiatal császár megbocsátás helyett vérben akart gázolni és a megtorlás során legalább 130–140 honfitársunkat végezték ki, így Pozsonyban tizenhárom főt, akikről keveset tud a nemzeti emlékezet. Lássuk hát, kik voltak ők!
Daniel Christian Dreszler színházi súgót és pénztárost (34) az uralkodó kormánya elleni szóbeli felbujtásért és lázításért kötél általi halálra ítélték, amelyet por és golyó általi halálra enyhítettek. 1849. január 18-án 7 órakor lőtték agyon a pozsonyi Vízivárosban.
A Frangepán-csapatbeli Giovanni Baldini főhadnagy – másutt százados – (32), civil foglalkozását tekintve mérnök az Első Magyar Központi Vasútnál – a schwechati csata után esett a császáriak fogságába. Azzal vádolták, hogy a császári-királyi 23. Ceccopieri-sorezred olasz katonáit próbálta a magyar oldalra állítani és részt vett a „fegyveres felkelésben”. Kötél általi halálra ítélték, amelyet golyó általi halálra módosítottak. Március 27-én reggel 6 órakor hajtották végre az ítéletet a Pozsony melletti Ligetfaluban.
A Nyitra vármegyében alakított Ocskay Vendel-féle szabadcsapatban szolgált Bartha József őrmester (32), aki 1849. március 12-én Velkapolán esett fogságba. Az őrmestert lázításért és a verebélyi sópénztár kirablásáért bitófára ítélték, végül március 30-án 16 óra 45 perckor Pozsonyban kivégzőosztag elé állították és agyonlőtték.
A honvéd csapatok ellátásával, toborzással és felségárulással vádolt Petőcz György Pozsony vármegyei másod-alispánt (44) kötél általi halálra ítélték és teljes vagyonelkobzással sújtották. Ítéletét golyó általi halálra módosították és május 24-én reggel 8 óra 30 perckor kivégezték.
Egy héttel később, május 31-én délután 4 órakor Nimnichter János sütőmestert (34) azon váddal akasztották fel a pozsonyi Szamárhegyen, miszerint egy Civalart-dzsidást próbált meg átállásra csábítani.
Az 1849. február 1-jén meghódolt Lipótvár erődítési igazgatója, báró Mednyánszky László őrnagy (30) és tüzérségi parancsnoka, Gödrösy (Gruber) Fülöp százados (29) bűne a védelem szervezése mellett az volt, hogy az erősség feladását tárgyaló haditanácson mindketten a megadás ellen szavaztak. A hadbíróság lázadásért ítélte kötél általi halálra őket, de annak végrehajtása Haynaura várt, aki nem habozott és június 5-én hajnali 4 órakor a Szamárhegyen felköttette Gödrösy századost és báró Mednyánszky őrnagyot. E tette jelzés értékű volt arra nézve, hogy a császári-királyi hadsereg új főparancsnoka, báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy Bécsből szabad kezet kapott terve végrehajtásához, miszerint
a „magyar pártütéssel kapcsolatos büntettek és vétségek” esetében a katonai törvénykezés szigorával jár el mindazokkal szemben, akik 1848 előtt császári tisztként szolgáltak, de átkerültek a honvédseregbe,
s e fegyveres erő tábornokait és törzstisztjeit statáriális úton kivégezteti.
Haynau két egyházi személyt is kivégeztetett Pozsonyban. Július 18-án hajnalban a Szamárhegyen akasztották fel Rázga Pál pozsonyi evangélikus hitszónokot (51), s július 14-én hajnalban a pozsonyi Várhegyen agyonlőtték Mészáros Dávid sopornyai plébánost (50). Rázgát forradalmi tevékenységéért állították hadbíróság elé, és amikor az ítélethirdetést követően egy asszonyokból álló küldöttség kereste fel Haynaut a pozsonyi prímási palotában, a császári főparancsnok e szavakkal utasította el a kegyelmet:
„Lógnia kell, elrettentő példa gyanánt valamennyi lázadó számára!”
A sopornyai plébánosnál forradalmi proklamációkat találtak, gróf Forgách Ágost pozsonyi kanonok pedig hiába kilincselt kegyelemért a császári parancsnokoknál, ráadásul Mészáros plébános kivégzését megelőzően még az ún. lefokozási procedúrán is átesett.
A császáriak által elfogott Stift József kisrippényi földbirtokos (24) támogatta honvédtoborzást, Kossuth proklamációnak kihirdetését rendelte el és kitűzette a magyar zászlót, aki ellen saját tót parasztjai vallottak. Július 20-án délután 4 órakor lőtték agyon.
Július 23-án Trexler Ferenc tardoskeddi jegyzőt (32) és két parasztgazdát, Bugyik Józsefet (28) és Tóth Józsefet (30) végezték ki azért, mert 1849. január 22-én Tardoskedden elfogtak egy császári járőrt és Érsekújváron átadták a magyar csapatoknak. Miután a hadsereghez kirendelt hóhér nem volt Pozsonyban, mindhármójukat agyonlőtték.
Mészáros Dávid plébános kivégzésének napján Piry Cirjék János ferences szerzetes jegyezte fel az alábbi sorokat:
„Vérengző idők. Hej, Pozsony! Be sok magyar vértől ázol! Hasznodra lesz-e egykor?”
Babucs Zoltán
hadtörténész
(A képen: (b) szabadságharc leverését ábrázoló olasz gúnyrajz (Forrás: Mnl.hu) / Egy sosemvolt jelenet: Rázga Pál maga viszi a bitófát a pozsonyi Szamárhegyre (Forrás: Kacziány Géza: Magyar vértanúk könyve. Vass József könyvkiadó vállalata, Budapest, 1905.)
