Az iskolaügyi törvényben eredetileg szereplő kitétel elengedése, mely szerint a nemzetiségi iskolákban ugyanolyan óraszámban kell tanulni az államnyelvet mint az anyanyelvet, a KDH alelnöke, Martin Fronc szerint egyértelmű engedmény az MKP felé. „Másrészről azonban az eredeti elképzelés eléggé értelmetlen is volt és a nemzeti párt akaratának keresztülvitelét láttam benne” – mondta el Fronc a TASR hírügynökségnek. Ján Mikolaj iskolaügyi miniszter (SNS) viszont nem tekint úgy a tervezett iskolaügyi törvény változásaira, mint engedményre vagy meghátrálásra. Az új megfogalmazás szerint ugyanis a törvény azt írja elő, hogy a nemzetiségi iskolákban a szlovák nyelvet olyan mértékben és olyan színvonalon kell oktatni, hogy lehetővé váljon annak elsajátítása.
Ugyancsak a nemzeti párt eredeti elképzelésétől való eltérésnek tartja Fronc azt a változást az iskolaügyi törvényben, mely szerint a tanfelügyelőnek bírnia kell az adott iskola tanítási nyelvét. A változtatást ugyankkor teljesen helyénvalónak tartja a kereszténydemokraták alelnöke. „A magyar, az ukrán vagy más nyelvek oktatása esetében csak olyan ember tud véleményt mondani, akinek anyanyelve az adott nyelv és nem az olyan ember, aki többé-kevésbé beszéli ezt a nyelvet” – zárta Fronc az iskolaügyi törvény változásaival kapcsolatos véleményét.

SME, FelvidékMa