Tegnap április 24-én, a nyitónapon folyamatosan érkeztek a városi művelődési központba a versenyzők, a felkészítő pedagógusok, zsűritagok, a szereplők, akiket a a helyi szervezők fogadtak. Szlovákia minden pontjáról érkeztek, legtöbben Kassáról és Komáromból, de a hazaiak – rimaszombatiak – is versenyeznek a döntőben. Az első nap délutánján már le is zajlottak a VII. kategória – lírai színpadok seregszemléje, valamint a VI. kategória – megzenésített és énekelt versek versenye. A kiértékelés a késő esti órákig tartott, de az eredményeket természetesen csak a szombati gálaesten tudhatjuk meg.

Délután öt órától volt Tompa Mihály köztéri szobránál a koszorúzás, ahol Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke mondott beszédet, amit rövid kultúrműsor követett.

Vendégségben a Felvidéken – a Hegyaljai Népművészeti Egyesület kiállításának a megnyitója következett a kultúrház galériájában, a kiállítás anyaga Magyarországról érkezett.

A megnyitó ünnepségen – amely a színházteremben zajlott – az ünnepi beszédet Cifruš István polgármester mondta, az ünnepi köszöntőt pedig Szászi Zoltántól hallottuk. Köszöntötték a meghívott és megjelent vendégeket, többek között a kassai főkonzult, Szerencsés Jánost is, valamint parlamenti és a helyi szervezetek képviselőit.
Az esti ünnepi megnyitó a kultúrműsorban Écsi Gyöngyi, Mikola Anikó-díjas előadóművész, Dráfi Mátyás, Jászai-díjas érdemes művész, az Industria Duo, valamint a rimaszombati művészeti alapiskola növendékei és tanárai léptek fel. Ezt követte a Kulcsár Tibor-díj átadása, melyre két pedagógust találtak érdemesnek, Bujánszky Jolán, buzitai nyugdíjas tanítónőt, valamint Gál Lívia marcelházi alsó tagozatos tanító nénit. A díjat Kulcsár Tibor özvegyétől, Kulcsár Zsuzsától vették át.

A mai nap az I.-V. kategória vers- és prózamondók döntőjével folytatódik a verseny Rimaszombatban.

Molnár Zsuzsa, SzAKC, Rimaszombat