Ötven rongybabát vesz át kedden Halász Judit, az UNICEF magyarországi jószolgálati nagykövete Párkányban, az Ady Endre Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola kiállításán.

A babákat az iskola több mint 800 tanulója készítette a pedagógusok és a szülők közreműködésével, hogy ezzel segítsék az UNICEF, az ENSZ gyermekvédelmi szervezetének munkáját. A születési bizonyítvánnyal ellátott babákat „örökbefogadásra” ajánlják fel a párkányi gyerekek, hogy így segítsenek a világ más részén nehéz körülmények között élő társaikon.

Az UNICEF a babákat adomány ellenében „adja örökbe” támogatóinak. A befolyt összegből a szervezet oltási programjait finanszírozzák. A babáért felajánlott adomány fedezi mindazon védőoltások árát, amelyek megóvnak egy-egy kisgyereket a legveszélyesebb fertőző betegségektől.

A rongybaba program ötlete egy olasz önkéntestől származik. Ma Európa több országában, évente több tízezer babát adnak így „örökbe”. Párkányba az iskola Kuckó Bábcsoportja vitte el a hírt a rongybabákról (egy zuglói fellépésük során találkoztak velük), s a gyerekek hamarosan munkához láttak. Megismerték a program céljait, majd megtervezték és megvarrták a babákat. Az öltöztetés otthon, a családok bevonásával történt.

Halász Judit hosszú évek óta vesz részt az UNICEF Magyar Bizottságának munkájában. Öt éve nevezték ki az UNICEF magyarországi jószolgálati nagykövetévé. Hosszabb ideje patronálja a Bizottság kisgyermekkori tetanusz elleni programját. Az eddig befolyt adományokból csaknem nyolcvanezer fiatal nőt – leendő anyát – sikerült beoltani a veszélyes fertőzés ellen, amely a fejlődő országokban még mindig sok újszülött és szülő nő életét követeli a rossz higiénés körülmények miatt.

Kecskeméti Edit, Unicef, Magyar Bizottság