A közelmúltban vonzó ajánlat érkezett Budapestről a dél-szlovákiai magyar tannyelvű alapiskolákba és óvodákba: minél több gyermekcsoportot hívnak-várnak a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon május 15-én kora délután zajló vidám műsorra. Nos, a pedagógusokat, gyermekeket és szülőket egyaránt csábította a beígért szereplőgárda (Európa Bohócválogatott, Halász Judit és a 100 Folk Celsius együttes) és a jutányosnak tűnő 100 koronás beugró. Több autóbusz ripsz-ropsz megtelt régiónkbeli alapiskolásokkal, óvodásokkal és hozzátartozókkal is, hiszen e kiruccanás akár gyermeknapi előzetesnek, akár évvégi osztálykirándulásnak is beillett. Verőfényes napsütésben irány a Margitsziget, ahol jópofa bohócok igazították útba a gyerkőcök ezreit. Az idejekorán érkezetteknek még akadt idejük az ottani kis vadaspark megtekintésére és a játszótér kipróbálására is. dél felé a műsor iránt érkedlődők hada elözönlötte a szabadtéri színpad árnyat adó lelátóját, ám a többségnek csupán a színpad előtti füvön, azaz a tűző napon akadt helye. Nehéz eldönteni, hogy kik jártak rosszabbul. Ugyanis a lelátón helyet foglaltat csak foszlányokat hallottak a műsorból, miközben jóformán semmit sem láttak a távoli színpadon történtekkből. E-csöppet sem elhanyagolható!- problémájukat könnyen lehetett volna orvosolni egy nagyméretű kivetítővászonnal és jobb hangtechnikával (elvégre e színházi produkciónak gyakorta helyet adó amfiteátrumtól mindez elvárható lenne!). A színpad környéki zöldövezetben letelepedettek hallhattak-láthattak mindent, ha szerencséjük volt, és napszúrás nélkül megúszták az ottlétet…
Egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy a közönség javarésze röpke ott-tartózkodás után – a műsor élvezhetetlensége miatt – távozott a helyszínről. Rögtönzött közvélemény-kutatásom során kiderült: köztük a komáromi csoportok sem annyira a belépőjegy fölöslegesen kidobott árát sajnálták, hanem inkább az elszalasztott lehetőséget, hogy a gyerkőcöknek egy élménydús budapesti napot szerezzenek. Hja, a magyarországi szervezők semmit sem vesztettek korai távozásukkal, hiszen ők így is, úgy is több millió forintot “kasszáltak” e nívótlan hakni alatt. Már csak halkan kérdezem: ezek után kik dőlnek be a következő dobásuknak, ha újabb műsorukra küldenek meghívókat?! Az egyszer már póruljártak biztosan nem…

Felvidék Ma, DELTA – Nagy Miskó Ildikó
Beküldte SZaKC Komárom