Szlovákia tudomásul veszi azt a csütörtöki budapesti döntést, amely szerint nem jön létre két ország kormányfőinek június közepére Pozsonyba tervezett hivatalos találkozója, habár szerintünk nincs ok a halasztásra – nyilatkozta lapunknak Ján Škoda, a szlovák Külügyminisztérium szóvivője. A pozsonyi tárca közleményben marasztalta el a Magyar Köztársaságot, amely szerintük ezzel a lépéssel ismét elutasította a tárgyilagos párbeszédet. A dokumentum szerint a magyar fél igyekszik elkerülni olyan problémák megvitatását, mint a szlovák kisebbség jogállásán esett sérelem vagy a Magyar Gárda szélsőséges nacionalizmusa és rasszizmusa.

Dušan Čaplovič szlovák miniszterelnök-helyettes szerint Robert Fico és a saját féléves erőfeszítései veszendőbe mentek egyik koalíciós partnerük meggondolatlan kijelentései miatt.

Az elmúlt héten az egyik szlovákiai magyar tankönyvet bírálva és lobogtatva, Ján Slota lovas bohócnak nevezte Szent Istvánt. Ugyancsak az elmúlt héten a szlovák kormányfő Liptószentmiklóson (Liptovský Mikuláš) széles körű nemzeti összefogást sürgetett, mert ha Orbán Viktor Fidesze nyeri a legközelebbi magyarországi választásokat, akkor szerinte Szlovákiát szélsőséges nacionalista támadások érik.

NOL