Már-már hagyomány, hogy kora nyáron új útikönyvvel jelentkezik Pálffy István. Az MTV műsorvezetője, akit a nézők tavaly a legnépszerűbb hazai híradósnak választottak, idén a Felvidéket járta be. Az ott gyűjtött új ismereteket Szlovákia konyha-kultúra-kalauz című könyvében írta meg. Pálffy István nem először ragad tollat, Horvátország, Erdély és Csehország konyha-kultúra-kalauzai után idén májusban Szlovákia című könyve jelenik meg.

A kötet alapját, ahogy korábban is, azok a tapasztalatok adják, amelyeket utazásai során gyűjtött a szerző, aki a hathetes út alatt több mint 200 oldal jegyzetet írt és 2000 fényképet készített.

Mindezt, pontos történelmi és gasztronómiai ismeretekkel kiegészítve, saját készítésű fényképeivel illusztrálva szedte kötetbe.

A konyha-kultúra-kalauz sorozatot az író egyedi látásmódja egyébként hamar népszerűvé tette.

Pálffy szakít a beidegződött magyarság klisével, a kultúrák párbeszédére helyezi a hangsúlyt, egy olyan viszonyra, amelyre lehet és kell építeni a népek együttélésében.

“A szlovák konyha közös kincsünk ebben a földrajzi és kulturális térségben. Ha a tehetősebb csehek trinitáriusa a hús, krumpli, káposzta hármasa, akkor a szlovákoké hasonló szentháromság, azzal, hogy a hús helyébe a sajt lép. A szegényebb szlovák nemzetiség ételei is a mi közös közép-európai konyhánkat gazdagítják. A magyarok között is ismert és kedvelt ételük a brindzás sztrapacska. Nem más, mint krumplis galuska, mondhatnám gnocchi, juhtúróval. Ha pedig még egy kis pirított szalonna is kerül a tetejére, akkor helyre áll a világ hármas egysége” – áll Pálffy könyvének fülszövegében, amelyből szintén kitűnik a szerző szellemes stílusa, ahogy az is, milyen élvezetes formában ismerteti meg Szlovákia kulináris és kulturális nevezetességeivel az olvasót.

kulturport.hu