Slota hozta a formáját. A szlovák kormánypárt bírálta, hogy a magyar külügyminiszter a Magyar Gárdával hasonlította össze a Szlovák Nemzeti Pártot. Elmarad a magyar szlovák kormányfői találkozó.

Mint a homokozóban

„Égbekiáltó, álságos pimaszságnak” nevezte a magyar külügyminiszter kijelentését a Ján Slota vezette magyarellenes szlovák kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke, Anna Belousovová. Az SNS szerint Göncz Kinga a Magyar Gárdával merészelte összehasonlítani a szlovák pártot.

Az ügy előzménye, hogy a parlamentben Csapody Miklós (MDF) kedden az azonnali kérdések és válaszok keretében arról faggatta a külügyminisztert, fellép-e a magyar kormány a “slotizmus” ellen. Göncz Kinga egy korábbi, egy cseh lapnak adott interjújában elhangzott gondolatát visszaidézve arra a különbségre emlékeztetett, hogy míg a Magyar Gárda vezetése nem tagja a magyar kormánynak, addig a Ján Slota vezette SNS a szlovák kormányt alkotó koalíció tagja.

Értesülések szerint a magyar külügyminiszter Országgyűlésben elhangzott szavai miatt szerdán a pozsonyi magyar nagykövetség ügyvivőjét is bekérették a szlovák Külügyminisztériumba.

Budapesten bekérették a Külügyminisztériumba Szlovákia magyarországi nagykövetét. Szentiványi Gábor államtitkár Ján Slota legutóbbi magyarellenes kijelentésére kért magyarázatot Juraj Migaštól. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke a napokban Robert Fico kormányfő jelenlétében valamilyen magyar lovasbohócnak nevezte Szent Istvánt.

Elmarad a kormányfői találkozó

A szlovák Külügyminisztérium tudomásul veszi a magyar fél döntését, miszerint a közeljövőben valószínűleg nem lesz magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó, jóllehet Pozsony Budapest “lépéseinek nem látja az okát”.

Robert Fico szlovák kormányfő még tavaly ősszel hívta meg hivatalos szlovákiai látogatásra magyar kollégáját, Gyurcsány Ferencet. A találkozó előkészítésének szándékával Kiss Péter kancelláriaminiszter és Dušan Čaplovič szlovák miniszterelnök-helyettes már többször találkozott.

A magyar Külügyminisztérium szerint Magyarország arra törekszik, hogy jó viszonyt tartson fent Szlovákiával, de “megfelelő tartalmi előrehaladást kellene először elérni a kétoldalú kapcsolatokban, hogy egy ilyen miniszterelnöki találkozónak értelme legyen”. Az együttműködést szorgalmazó szlovák fél azonban egy ideje kettős magatartást tanúsít, és a “konfliktusgerjesztő törekvéseknek” is teret enged – hangzott el a magyar álláspont.

Az MTI pozsonyi irodájához csütörtökön késő éjszaka eljuttatott nyilatkozatában a szlovák Külügyminisztérium leszögezi: “A mindkét ország nyilvánossága részéről rég várt találkozóhoz a szlovák fél teljes komolysággal viszonyult és alaposan készült rá”. Pozsony szerint a tervezett miniszterelnöki találkozó a kényes kérdéseket sem kerülve lett volna hivatott “a viszonyt pragmatikus módon, a két szomszédos ország polgárainak javára előbbre mozdítani.

Ezzel a döntésével a Magyar Köztársaság ismételten elutasítja a kézfogást és a viszonyunk valamennyi kérdésére kiterjedő tárgyilagos párbeszédet”. A szlovák fél értelmezése szerint Budapest “ódzkodik” attól, hogy “nyíltan essen szó az olyan problémákról is, mint amilyen a magyarországi szlovák kisebbség jogállásán esett sérelem, vagy a Magyar Gárda szélsőséges nacionalizmusa és rasszizmusa”.

Szlovákia a közeli jövőre tervezett miniszterelnöki találkozó lemondása ellenére “a továbbiakban is a két ország vezetőinek a kölcsönös viszony minden kérdésére kiterjedő, tárgyilagos és pragmatikus párbeszédét fogja szorgalmazni, és ha a magyar kormány elszánja magát, bármikor kész a miniszterelnökök találkozójának megtartására” – fogalmaz a külügyminisztérium szóvivője által jegyzett közleményében a szlovák fél.

Gondola