A Szlovák Parlament holnap a közoktatási törvényjavaslat részletes vitájával folytatódik. Ezzel kapcsoltban tartott sajtótájékoztatót ma Hrubík Béla, a Csemadok elnöke, Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Mézes Rudolf, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége elnöke és Szigeti László, az MKP oktatásért felelős alelnöke. Mézes Rudolf ismertette az elmúlt két hónap eseményeit, március 13-án megalakult a Központi Koordinációs Tanács, március végéig a járási és április elején a helyi koordinációs tanácsok. A tanácsok célja az egységes fellépés. Április végégig több mint 150 nyilvános szülői értekezletet tartottak, levelet fogalmaztak meg, amelyet eljuttattak az iskolaügyi miniszternek, a kormány elnökének, illetve a parlament elnökének.
Fontos, hogy a jogszabály biztosítsa a nemzetiségi iskolák fejlődésének lehetőségét – fejtette ki Pék László, és hozzátette azt is, a pedagógusok azt kérik, hogy a közoktatási törvénynek az a része, amely az új tanterv, az új programra vonatkozik, egy évvel később lépjen életbe, vagyis az új tantervek kidolgozására maradjon ideje a tanároknak.
Szigeti László képviselő szerint a törvény nemcsak a magyar, hanem a szlovák iskoláknak sem jó. A tiltakozásnak a legszelídebb változatát választották, ezért szerveztek nyilvános szülői értekezleteket, és fogalmazták meg levélben kifogásaikat, amit 25 ezren írtak alá. A politikus kifejtette, akkor lesz elégedett, ha az ő módosító javaslatait fogadnák el a képviselők, a jelenleg meglévő jogokat szeretnék ugyanis megtartani. A képviselő elmondta azt is, a törvényt a jelenlegi formájában az MKP képviselői nem fogják elfogadni.
Arra a kérdésre, mi fog történni a jogszabály elfogadása után, a koordinációs tanács tagjai nem tudtak válaszolni, viszont annyit elmondtak, ha szükséges, polgári engedetlenség formájában tiltakozásokat fognak szervezni.
A Központi Koordinációs Tanács nyilatkozatában pozitívan értékelte, hogy első olvasatban finomítottak a törvénytervezeten: az iskolai tanfelügyelőknek ismernie kell az oktatás nyelvét, más tankönyvek, eszközök is használhatók az oktatásban, nem csak azok,amelyeket a minisztérium jóváhagyott, a szlováknyelv-órák számát pedig annyiban határozták meg, amennyi ahhoz szükséges, hogy az elsajátítható legyen.

Felvidék Ma