Örvendezhetnek egyetlen hazai magyar egyetemünk ellenzői ezen – hosszadalmas és küzdelmes munkával létrehozott – intézményben kialakult válsághelyzet miatt. Ugyanis az utóbbi hetekben jogsértő magatartás, az ülésekről távolmaradt szenátorok és az emiatt kialakult döntésképtelenség jellemzi a Selye János Egyetem akadámiai szenátusának működését.
Míg a június 13-i rendkívüli ülésen 18 szenátorból csupán 8 jelent meg, a múlt hétfői rendes ülésen mindössze 7-en (!) tartották fontosnak saját részvényüket. Pedig lényeges kérdésekről – köztük az Oktatási Minisztérium által átdolgozásra ítélt új egyetemi statútumról (határidő: 30 nap, ketyeg az óra!) és a rektorválasztósdi folytatásáról kellett volna határozniuk. A távolmaradottak felelőtlen magatartásának „köszönhetően” be kellett rekeszteni az ülést.
Míg az előző ülésen Strédl Terézia elnök 7 szenátortársával együtt teljes mértékben elhatárolódott a szenátus működésének jogsértő magatartásától, az utóbbi ülésen – társaival együtt – lemondott szenátusi mandátumáról is. Döntésével, illetve a meghiúsult hétfői üléssel kapcsolatban elmondta: „Délután négy órára hívtuk össze a szenátorokat, hogy megvitassuk a legális programunkat, és fontos kérdésekről döntsünk. Ám mivel csak heten jelentünk meg (többen az aznap zajlott államvizsgákra hivatkozva későbbi időpontot indítványoztak, ám Strédl Terézia szerint a vizsgáztatás – amelyen bizottsági tagként ő is részt vett – négy óráig befejeződött – a szerz.megj.), fél órával később a határozatképtelen szenátusi ülést berekesztettem. Sajnálom, hogy nem tudtuk megvitatni az új statútumunk tartalmát sem, pedig a határidő sürget! Aznap 18 szenátor közül 8 – velem együtt – szóban illetve írásban lemondott a szenátusi mandátumáról. Mivel az ősszel egyetemünkről távozott szenátusi tag helye mindmáig betöltetlen, 9-tagú kisebbségi szenátus maradt meg. Egyébként a jelenlegi szenátus mandátuma 2008. szeptember 12-én jár le, ezért addig mindenképpen új tagokat kell választani. Lemondásunkat azzal indokoltuk, hogy a szenátusban az utóbbi időszakban több jogtalanság történt s a kiéleződött ellentéteket sehogy sem sikerüt orvosolni-kompromisszumra jutni. Hétfőn egy javaslattal fordultam Albert Sándor rektor úrhoz: oszlassuk fel a szenátust, mivel az már nem tudja küldetését teljesíteni. Határozatképtelen, mivel nincs meg sem az egyszerű, sem az abszolút többség. Továbbá indítványoztam, hogz a kari szenátusi elnökökből, valamint a rektorátus és a hallgatók képviselőiből hozzon létre egy bizottságot, amely áthidalná az új statútum jóváhagyásáig hátralévő időszakot, és meghirdetné a szenátusválasztást is. Remélhetőleg majd eredményesen tud munkálkodni a kiéleződött ellentétek közepette is…!”.
Delta – Nagy Miskó Ildikó
Beküldte: Szakc-Komárom