A vágsellyei kórházat, amelynek hat részlegén több mint 300 alkalmazott dolgozik, bezárás fenyegeti. Az Általános Egyészségbiztosító szóbeli egyezség alapján a működtetésére július elsejétől csupán másfél millió koronát ad.

A kórháznak, ahová az állami biztosító több mint hetven ügyfele tartozik, viszont négymillióval többre lenne szüksége. A kórház vezetősége szerint ez az év a bezárás éve lesz.

A kórházi folyosók már az ürességtől kongnak. Hiányoznak az orvosok és a nővérek, akik gyógyítanának. Ők ugyanis a kórház vezetőségének a hallgatása után, hogy mi is történik valójában, inkább felmondtak. A sebészeti osztály ezért szombattól már nem is működik.

A vezetőség azonban nem akar a sajtóval sem találkozni. Három évvel ezelőtt az eladósodott kórházat a nyitrai megyétől egy nonprofit szervezet vette át, amelynek sikerült az intézményt a tartozásaitól megszabadítania. A város polgármesterét, aki 13 éven keresztül dolgozott a kórházban, a biztosító döntése ezért alaposan meglepte.

A rendelőintézetekben való munka azonban összefüggésben van az egyes osztályokkal. A sebészeti osztály után elképzelhető, hogy július 1-től a nőgyógyászati és a gyermekosztály sem működik tovább.
A legközelebbi kórház Galántán és Nyitrán van.

Március elején még arról adtunk hírt olvasóinknak, hogy az egészségügyi intézmény megmentése érdekében aláírásgyűjtés kezdődött, miután az Általános Egészségbiztosító a betegellátás költségeihez a tavalyihoz képest csak feleannyi összeggel járul hozzá. A kórház igazgatója, Tirinda Sándor már akkor is azt nyilatkozta, hogy ez a pénz a sürgősségi ellátásra sem elegendő, s az intézmény léte forog veszélyben. A vágsellyei kórházban évente mintegy hétezer beteg ellátásáról gondoskodnak, akiknek hetven százaléka az Általános Egészségbiztosító ügyfele. Az intézmény 2005-ig a Nyitrai Önkormányzati Kerület irányítása alá tartozott, azóta nonprofit szervezetként működik, s tavaly kiegyenlített költségvetéssel gazdálkodott.

Felvidék Ma