…ahol eldől a magyar magán alapiskola alapításának további sorsa. A nagykaposi önkormányzat ezen a rendkívüli ülésén tárgyal és hoz döntést a Csemadok Nagykaposi Alapszervezetének kérvényéről, melyben a szervezet egy magániskola alapítását kezdeményezi. Nézzük most, hogy miről is szól valójában az igen vagy a nem szavazat a magániskolával kapcsolatban.

A létrehozandó magán alapiskolaban, a tehetséges gyerekek számára szélesebb körű foglalkozást tudnak biztosítani, valamint az erkölcsi nevelésre is nagyobb hangsúly van fektetve. Mindezeket állami keretek között, szigorú szabályokkal és megkötésekkel egy állami iskola nem képes megvalósítani, magániskola számára azonban az állami megkötéseken kívül a törvény engedélyezi, hogy saját belső szabályok is érvényben legyenek. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a magániskolák meghatározhatják azt az alapvető követelményt, amelyet teljesítenie kell egy gyereknek, ha felvételt szeretne nyerni az iskolába.
A tervek szerint a magyar magániskolában egy-egy osztály maximum 20 fővel nyílna meg. Az iskola a teljes alapfokú nevelést, oktatást felkarolná, azaz 1-9. évfolyamok indításával számol.
Ahhoz, hogy az iskola elindulhasson, kérvényeznie kell az akkreditációját. Az akkreditációs bizottsághoz a kérvényt június 30-ig kell eljuttatni, valamint csatolni kell az épületről szóló tervet is, amelyben az iskola működne majd. Ehhez szükséges a helyi önkormányzat döntése. A magániskola és ezzel a saját gyerekeink számára biztosított jobb feltételek lehetősége elsősorban a helyi önkormányzat döntésén – igen vagy nem szavazatán – múlik.
A Csemadok Nagykaposi Alapszervezete az iskolát az Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola új épületében szeretné létrehozni. Az oktatás a 2009/2010-es iskolaévben indulna.

Mihók Gábor, a CSEMADOK ASZ elnöke