Ne üldözzétek az MKP-t címmel terjedelmes írást közöl az Euroreport c. lap, melynek szerzője Weiss Peter. A cikkíró bevezetőjében rámutat, hogy Szlovákia polgárai pozitívan viszonyultak az uniós tagsághoz, amit az Eurobarometer 1999 és 2003 között végzett felmérései is bizonyítanak.

Ezek alapján ugyanis Szlovákia lakossága a leginkább Európa-barát csoportot alkotta az összes tagjelölt országon belül.

Éppen ezért paradox jelenség lett volna, írja Weiss, ha éppen Szlovákiában nem szavazták volna meg az oly nagy jelentőséggel bíró Lisszaboni Szerződést, amelynek ratifikálásához az MKP is segédkezet nyújtott. Végső soron ezzel a lépéssel az MKP bizonyította a szlovák államhoz való lojalitását, és azt, hogy az állami érdekek fontosabbak számára a pillanatnyi ellenzéki érdekeknél. Ugyanakkor teljesen érthetetlen az a hisztéria, írja a szerző, melyet az MKP-nak ez a lépése kiváltott az ellenzéki pártok részéről. De nemcsak az ellenzéki pártoknál tört ki hisztéria, hanem a politikai elemzők között is, akik elhitték, hogy ésszerű megoldás, ha a sajtótörvény támadható pontjainak megváltoztatásától teszik függővé az ellenzéki pártok az uniós szerződés megszavazását. Egyszóval Dzurinda stratégiáját az egyetlen lehetséges megoldásnak fogadták el.
A Lisszaboni Szerződés megszavazásának körülményei ily módon látleletét adják a Szlovákiában jelenleg uralkodó politikai kultúrának, az állam iránti felelősségnek, továbbá a 480 milliós európai közösség iránt felelősségnek is, de a szlovák politikai és újságírói elitről is képet adnak – zárja írását Weiss Peter az Euroreport c. lap hasábjain.
Euroreport, Weiss Peter, Felvidék Ma