A Katolikus Rádió Magvetés – hitéletünk krónikája című műsorában Orosch János nagyszombati segédpüspök nyilatkozott a szlovák-magyar kapcsolatról, a két nép kiengesztelődéséről. Az elhangzott interjút szerkesztett változatban adjuk közre.
– Harminc éven keresztül működtem magyar egyházközségekben Felvidéken, Szlovákiában és az egész működésem alatt nem tapasztaltam semmilyen szeretetlenséget vagy feszültséget a magyarok és a szlovákok között. Aztán 1989 után a helyzet megváltozott Magyarországon is, nálunk is, és akkor felmerültek bizonyos nehézségek, problémák. Főleg akkor, amikor létrejöttek a mozgalmak és pártok, és bizonyos konkrét pártok képviselői között voltak feszültségek. Most is, amikor létrejöttek az új egyházmegyék, szintén azt mondhatom, hogy bizonyos értelemben megoldódott a probléma. Igaz, hogy mindenkinek, nekem is voltak személyes elképzeléseim az egészről, de nálunk a katolikus egyházban tudnunk kell. „Roma locuta, causa finita”. Ez annyit jelent, Róma beleegyezésével, a Szentatya aláírásával megoldódott a probléma, és most el kell fogadnunk a jelenlegi helyzetet, olyannak amilyen, és ebben a helyzetben keresnünk kell olyan megoldásokat, amelyek mindkét oldalon megfelelőek lennének.
– Püspök úr, Ön magyar és szlovák is. Édesapja magyar, édesanyja szlovák. Hogyan éli meg ezt a kettős identitást?
– Mindig azt mondom, hogy pozsonyi vagyok. A pozsonyiak tudják, hogy mit jelent ez. Lehet, hogy azoknak a szlovákoknak, akik például Zsolna környékén élnek, és azoknak a magyaroknak, akik Zalaegerszeg környékén élnek ez furcsán hangzik, de nálunk ez teljesen normális. Olyan egyházközségben is működtem, ahol horvátok is vannak, Úrnapi körmenetkor a négy oltár szét volt osztva úgy, hogy az egyiknél németül, a következőnél horvátul, harmadiknál magyarul, a negyediknél szlovákul imádkoztunk és énekeltünk. S ez nem négyes identitás. Az én anyanyelven szlovák, mert édesanyám szlovák, de a nagymamám, az édesapám magyar és ott nőttem fel közöttük. Persze, ilyenkor azt kell mondani, hogy egyik nyelven sem beszélünk tökéletesen, de ez sem számít nagyon. Mára megváltozott Pozsony képe is, de élnek még azok az igazi régi pozsonyiak, akik még betartják azt, hogy kávéházban németül beszélgetnek egymással, borozóban magyarul és piacon szlovákul, de ez természetes nálunk, úgyhogy ebben nem látok semmilyen különlegességet.
– Az, hogy Ön eljött Szentkútra, azt jelenti, hogy fontosnak tartja a közös imádságot és a zarándoklatot.
– Nagyon fontosnak. Én itt nem messze működtem Busán, egy Nógrádszakál melletti faluban, amely már szlovák oldalon van, és elég gyakran jártam ide, annak idején fiatalokkal. Ott is voltak az egyházközségünkben szlovákok, magyarok, együtt jártunk ide, akkor is együtt imádkoztunk. Most visszaemlékezve azokra az időkre, úgy érzem, hogy nem változott semmi. Imádkozunk, együtt élünk, szeretjük egymást, és hogyha vannak is olyan politikusok, képviselők, akik szeretnének ebből profitálni, hát ez már más lapra tartozik. Ez már nem annyira a keresztények, hanem inkább a politikusok dolga.
Az interjút Zimányi Ágnes készítette.
Magyar Kurír
