Folyamatosan növekszik azoknak az európai fiataloknak a száma, akik tanulmányaikat más tagállam iskoláiban folytatják. Ez egyre sürgetőbbé teszi, hogy a tagállamok egyértelműen meghatározzák a külföldi diákok jogosultságait. Eközben több tagállam kvótákkal igyekszik távoltartani a külföldieket. Nagy várakozás előzi meg az Európai Bíróság jövő hónapban esedékes ítélethirdetését abban az ügyben, ahol a bíráknak arról kell dönteniük, pontosan milyen mértékben kell a más tagállamból érkezett diákot a hazaiakkal egyenlő módon kezelni.
A tagállamok jelenleg többféle előírással igyekeznek távol tartani ösztöndíjrendszereiktől a külföldi diákokat, elsősorban azért, hogy megakadályozzák az „ösztöndíjturizmust”.
A szóban forgó bírósági eljárást egy német diáklány indította, aki 2000-ben továbbtanulás céljából Hollandiába utazott. A holland előírások szerint a külföldi diákok csak akkor kaphatnak holland ösztöndíjat, ha dolgoznak, ezért Jaqueline Foerster is vállalt munkát a tanulás mellett.
2005-ben azonban az ösztöndíjakat odaítélő testület a kapott összeg egy részének visszafizetésére kötelezte Foerstert, mivel egy ideig egyáltalán nem dolgozott. A német diák ezt követően a bírósághoz fordult, mert álláspontja szerint diszkrimináció érte a nemzetisége miatt, hiszen a holland diákok ösztöndíját nem kötik munkavállaláshoz.
A bíróság július 10-ére várható ítéletét a tagállamok is feszülten várják, amit jól mutat, hogy a bírósági meghallgatáson a belga, brit, finn, német és svéd kormány képviselői is megjelentek.
Egy EUobservernek nyilatkozó uniós tisztségviselő szerint a meghallgatáson úgy tűnt, hogy a bírák tisztában vannak azzal, milyen következményei lehetnek az ítéletüknek, ezért olyan döntést fognak hozni, amelyben a pénzügyi hatásokat is figyelembe veszik.
Az Európai Bíróság nem most foglalkozik először a más tagállamból érkezett diákok helyzetével. 2005-ben az Egyesült Királyságban tanuló francia diák, Dany Bidar fordult a luxemburgi testülethez, mivel a brit hatóságok megtagadták tőle a normális brit ösztöndíj folyósítását. Ítéletében a bíróság elismerte: a tagállamok gondoskodhatnak arról, hogy más tagállami diákok megélhetési költségeinek fedezésére szolgáló támogatások nyújtása ne váljék olyan indokolatlan teherré, amely a nyújtható támogatások általános szintjére is hatással lehet.
Így a tagállamoknak csak azoknak a diákoknak kell ilyen támogatást nyújtania, akik igazolták, hogy bizonyos fokig beilleszkedtek az ország társadalmába.
A tagállamok a döntést úgy értelmezték, hogy csak azokat a diákokat kell a saját állampolgáraikhoz hasonló elbánásban részesíteni, akik már legalább öt éve az országban élnek.
Egy másik esetben a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy Ausztria megsértette a közösségi jogszabályokat, amikor kvótákat határozott meg az orvosi és fogorvosi egyetemekre felvehető külföldi hallgatók számát illetően. Az osztrákok azért kényszerültek erre a lépésre, mert a sok német diák csak az olcsóbb tanulási lehetőség miatt ment Ausztriába, és az egyetem befejezését követően rögtön haza is tért.
Hasonló eset Belgiumban is előfordult, ahol 2006-ban a Franciaországból érkező hallgatók miatt vezettek be kvótákat. Az Európai Unió meglehetősen csekély hatáskörökkel rendelkezik az oktatás terén.
Az EK-Szerződés 149. cikke kimondja, hogy az unió „a tagállamok közötti együttműködés ösztönzésével és szükség esetén tevékenységük támogatásával és kiegészítésével hozzájárul a minőségi oktatás fejlesztéséhez”. Habár az oktatás a tagállamok által féltve őrzött terület maradt, az Európai Bíróság ezen a területen is hozhat – esetenként komoly következményekkel járó – ítéletet.
A tagállamok tavaly öt éves haladékot kaptak Brüsszeltől, mely idő alatt azt kell áttekinteniük, hogy az általuk meghozott korlátozó intézkedések szükségesek és arányosak voltak-e.
