Valósággal sokkolta az emberjogi szakértőket Dušan Čaplovič kormányalelnöknek az a múlt heti kijelentése, hogy vannak társadalmilag beillleszthetetlen romák, akiket a sorsukra kell hagyni.
Hogy ki mennyire ért egyet ezzel a megállapítással, az szubjektív megítélés dolga. Tény azonban, hogy a Közegészségügyi Hivatal legfrissebb felmérése is csak erősíti az effajta előítéleteket. A tanulmányból ugyanis kiderül, a romák 25 százaléka nem akar dolgozni.
A tárcközi egyeztetésre benyújtott jelentés komoly problémaként kezeli a romák munkához való viszonyát. Az egészségügyi hivatal által jegyzett dokumentum közép- és kelet-szlovákiai adatokra támaszkodik. Ezekből kiderül többek között az is, hogy a romák ötven százaléka szociális segélyből él, 15 százaléka pedig rokkantnyugdíjból. A munkanélküliek túlnyomó többségének még alapfokú végzettsége sincs. A több mint kétezer megkérdezett roma kilenc százaléka nem tud írni, 13 szazaléka olvasni. Dr. Hunčík Péter szerint egész Európának nagy a mulasztása a romák integrálása terén és minden fórumon igyekszik is hangsúlyozni a műveltségi szintjük emelésének a fontosságát.
„A romák az elmúlt ötszáz év alatt sokkal kevesebb esélyt kaptak a beilleszkedésre, mint Európa többi népe külön-külön vagy együttvéve. Nem számítva a szocializmus időszakát, azt a negyven-ötven évet, amikor mégis történt valami, de ezenkívül lényegében nem történt semmiféle kísérlet arra, hogy az integrációjukat valamiféleképpen megvalósítsák. Ennek eredményét látjuk napjainkban. Tanulás, műveltség, valamint foglalkoztatás nélkül nem lehet ezt a problémát megoldani. Tudom, hogy igazságtalannak tűnik, de szerintem pozitív diszkrimináció nélkül a roma problémát megoldani nem lehet. Fel kell használnunk a pozitív diszkrimináció bizonyos elemeit az oktatásban, hogy kiderüljön: képes-e arra, hogy fölnőjön egy új roma generáció”.
Egy érdekes adat: a megkérdezettek majdnem mindegyike állítja: beszéli a roma és a szlovák nyelvet. 15 százaléka a magyart.
Felvidék Ma, Pátria