2001 és 2005 között igazi közönség kedvenc volt az Üllői úton Szkukalek Igor. A Ferencváros felvidéki származású játékosa januárban tért vissza korábbi klubjához, ám adminisztrációs problémák miatt nem léphetett pályára. A játékos elmondása szerint azonban Bobby Davison vezetőedző végig bízott benne, így kellő motivációja van, hogy a pályán bizonyítsa be, érdemes volt hinnie benne az angol edzőnek.

Szkukalek a tavaszi első fordulóban, a BkV Előre ellen ölthette volna magára újból a Fradi mezét, ám egy UEFA-szabály miatt erre nem kerülhetett sor. A játékos azonban ennek ellenére elszántan készült az egész tavaszi idény folyamán.

– Borzalmas érzés volt, senkinek nem kívánom. Egész télen azért dolgoztam, hogy minél jobb formába kerüljek, erre két nappal a BKV Előre elleni nyitány előtt kiderült, hogy nem játszhatom. Egy UEFA szabály értelmében ugyanis egy éven belül három csapatban nem futballozhat egy játékos, én pedig a Trencsén mellett Dunaszerdahelyen is pályára léptem. Egy-két hétig reménykedtem, hogy még pályára léphetek, de aztán, ahogy telt az idő egyre inkább lemondtam róla. Megpróbáltam azonban csak a munkára, az edzésekre koncentrálni, tulajdonképpen nekem már márciusban megkezdődött a felkészülés az új szezonra – kezdte mondandóját a 100% Fradi hetilapnak a Fradival korábban bajnoki címig és két Magyar Kupát is nyerő játékos, aki igazán Bobby Davison érkezése után nyugodott meg, hiszen az angol edző végig éreztette vele, hogy számol vele.

– Bobby Davison érkezése után azonban megnyugodtam, ő végig éreztette velem, hogy bízik bennem. Nem egyszer beszélgettünk edzés után, ilyenkor elmondta, hogy teszik neki a hozzáállásom, és ha a jövőben is ilyen intenzitással és elszántsággal készülök, nem lehet baj. Azt gondolom, az elmúlt fél évben megdolgoztam érte, hogy ősszel újra tétmeccsen bizonyíthassak a Fradiban – fogalmazott Szkukalek. A rendkívül nagy munkabírásáról ismert játékos terveivel kapcsolatban elárulta, nem elégedne meg a szimpla visszatéréssel és feljutással, nemzetközi kupában szerepelne a zöld-fehérekkel.

– 29 évesen, ha eljössz egy csapattól, nem gondolsz arra, hogy oda még visszatérhetsz. Bennem azonban olyan mély nyomokat hagyott az itt töltött négy év, hogy mindenképp vissza akartam térni, már csak azért is, mert az idő tájt Szlovákiában egy olyan környezetben kellett fociznom, amilyenbe nem vágytam. Azért dolgoztam, nap mint nap, hogy újra a Ferencváros játékosa legyek. Nem elégednék meg azzal, ha csak az NB I-ig jutnék a csapattal. Nekem célom, hogy egyszer még nemzetközi kupában pályára léphessek a Ferencváros mezében. Hogy ez Magyar Kupa győzelemnek vagy a bajnoki ezüstéremnek köszönhetően az UEFA kupa lesz, vagy esetleg egy bajnoki cím után a Bajnokok Ligája, azt nem tudom, de azon leszek, hogy sikerüljön – mondta optimistán Szkukalek.

pepsifoci.hu