Vérszemet kapott a Smer. Az ötven százalékhoz közelítő népszerűségi index vitát indított a pártban, amely akörül folyik, hogy akár egyedül is kormányozhat a választásokat követően.

Dušan Čaplovič alelnök azonban nem híve az efféle egyeduralomnak. Ideálisnak a két pártból álló koalíciót tartja, amelyről Robert Fico is régóta beszél. A pártvezetés azonban eleve nem zárja ki a hármas koalíció lehetőségét sem. Čaplovič szerint a jövőbeli koalíciós társat az értékek alapján választják ki. A jelenlegi partnerek, tehát a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt és a Szlovák Nemzeti Párt azonban nem féltik pozíciójukat. Legalábbis ezt állítják politikusaik. Az utóbbi hónapokban lehetséges koalíciós partnerként felmerült a Magyar Koalíció Pártja is. Keszegh Béla politológus a Pátria Rádiónak adott nyilatkozata szerint a koalíció összállítása sok mindenen múlik, de az MKP-nak reális esélye lehet.
– A közeljövő politikai eseményei mindenképpen befolyásolni fogják azt, hogy ez a koalíció létrejöhet-e vagy sem. Valószínűleg az ellenzéki pártok nagy reményeket fűznek az euró bevezetéséhez, hogy ez majd átrendezi a politikai palettát. Azonban a Smer alaposan megerősödött, úgy regionális, mint közigazgatási és más téren. Úgy érzem, hogy ez jelentős változást nem hoz. Az eseményeket azonban befolyásolhatja az is, hogy milyen eredményt hoznak a magyarországi választások. Ha a Fidesz győztesként jön ki, az lehet, hogy némi kihatással lesz az itteni belpolitikára és a magyar politizálásra is, mondta Keszegh a rádióban.
A politológus úgy véli, az MKP kiszámítható, elképzelhető partner volna. A Smernek egy jóval gyengébb, átlátható kérésekkel rendelkező pártra van szüksége. Ilyen szempontból a Szlovák Nemzeti Párt és a Magyar Koalíció Pártja is egy jó partner. Ugyanakkor az MKP mindenképpen fel tudná kínálni a régóta óhajtott európai legitimizációt. Nagy szüksége van erre a Smernek, ami nagy előny lenne az MKP-nak. Véleménye szerint a HZDS-is jó partnere lenne a Smernek. A politológus azonban a mérleg súlyát az SNS és az MKP között látja. Bár elképzelhető, hogy a Smernek egyáltalán nem lesz szüksége további partnerre. Ebben az esetben a mérleg nyelve az MKP és az SNS között dől el. Nagy szerepet játszanak majd a százalékok, hogy ki milyen eredményt tudott elérni. A végső döntés azonban Keszegh szerint az utolsó pillanatban dőlhet csak el, hasonlóan a 2006-os választások idején.

Felvidék Ma, Pátria, sk

Kapcsolódó cikk:

A Smer inkább egyedül kormányozna?