A jelenlegi szlovák oktatási tárcavezető, Ján Mikolaj kétéves minisztersége alatt szegényebbek lettek az önálló szlovákiai magyar felsőoktatási intézmény, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetem oktatói, mint a szlovák egyetemeken oktató kollégáik.

A pozsonyi Pravda csütörtökön ismertette a jelentést, melyben a Ján Slota vezette, magyarellenes Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS) tartozó Mikolaj szerdán a pedagógusbérek alakulásáról adott számot a kormánynak.

A szlovák egyetemi oktatók bére tavaly 7 százalékkal emelkedett: azóta a havi átlagbérük 28 822 korona (225 ezer forint). “Komáromban azonban 6 százalékkal kapnak kevesebbet” a magyar oktatók: az ő bérük a tavalyi év során 5,7 százalékkal lett kevesebb.

Albert Sándor, a magyar egyetem rektora szerint ez azért van, mert az oktatási tárca nem hajlandó méltányolni, hogy a Selye János Egyetem új létesítmény, ahol évről évre előzmény nélküli felsőbb évfolyamok nyílnak, s az egyetem hallgatóinak száma még nem állandósult, ugyanis minden tanévben félezer új hallgató kezdi meg tanulmányait, de az első végzősök még csak most fognak diplomázni. A félezer új hallgatóra az egyetem nem kapja meg az úgynevezett fejkvótát.

Az idén az állami költségvetés mindössze 68 millió koronát (530 millió forint) juttat a magyar egyetemnek, ahol most 19 millió koronával (148 millió forint) kevesebb pénzből kell gazdálkodni. A helyzet tavaly sem volt áldásosabb, jóllehet, Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes azt ígérte, hogy a szlovák kormány kész ugyanannyi különtámogatást adni, amennyi a magyar kormánytól (Szülőföld Alap) érkezik. “Magyarországtól meg is kaptuk a tízmillió forintot, de a szlovák fél nem tartotta be az ígéretét” – mondta rektor.
Duna TV

Kapcsolódó cikkek:

A szlovák porta előtt – a Pravda jegyzetírója a szlovákiai magyar oktatásügy problémáiról

Átlag alatt keresnek a tanárok a közép-európai régióban